Pages

Tuesday, February 7, 2012

FÜRDŐ

legközelebb már Emese is meg tudja csinálni :)

Miután megvettük az otthoni házunkat folyamatos felújításba kezdtünk, aminek még most sem értünk a végére. Az elején gyorsan szétvertünk mindent, falakat, csempéket... mert ahhoz ugye nem kell nagy szaktudás, majd lassanként haladunk előre a munkában. Ennek köszönhetően elég gyakran volt valami munkásember nálunk, barkácsolt miközben mi csináltuk tovább a mindennapjainkat. A lányok is ehhez vannak szokva, Emese már a pocakban hallotta, hogy Zoli lambériázza a szobáját.

A héten egészen otthoni érzések törtek rám, mikor ismét megjelent a mindenes szakemberünk Jay. A fürdőnk már elég siralmas állapotban volt. A padlózat (azaz a kockákból lerakott laminált apdló)  többhelyen szétnyílt, darabokban feljött. Ennek köszönhetően nem is lehetett rendesen tisztán tartani és csúnya is volt. De a nagyobbik problémát viszont a mozgó wécénk jelentette. Mikor ráült az ember, az az érzése támadt, mintha épp abban a pillanatban tört volna ki egy földrengés, minek köszönhetően minden megmozdult alatta vagy egy hajó billegne alatta. A víztartálya sem volt valami remek, mert ha nem húztúk vissza a kallantyúját, akkor csak folyt a víz ki tudja honnan hova és mennyi, de ennek köszönhetően szinte az egész házban nem volt víz. Persze ez is több napba és bosszúságba került mire kinyomoztuk. Na szóval ezen problémák miatt felújításba kezdtünk. Mivel alsó szomszédainknál már volt hasonló hadművelet, ezért tudtuk mire készüljünk. Minimum két napig nem fogunk tudni bemenni a fürdőbe, így még közelebbi viszonyba kerülünk lakótársainkkal J
alakul ...


 A mostani helyzet csak abban különbözött, hogy nekünk két wécét is használó gyerekünk van, ami a látogatások számát jelentősen megsokszorozta. A wécénk nekünk is a folyosónk közepén díszelget és persze a legzajosabb műveletek pont altatási időre estek.  De a végeredményért mindezen akadályokat leküzdöttük. Sőt még egy ajándék zuhanyfügönnyel is gazdagodtunk a lányok legnagyobb örömére. 

Ma, amikor Zoli zuhanyzás előtt meglepődve talált egy babakocsit, egy lépőkét, két nadrágot és zoknit a fürdőkádban, akkor nem is értettem, hogy min csodálkozik. Hisz az egy öltözőfülke! 


No comments:

Post a Comment