Ismét közös kimenőt tartottunk szomszédainkkal. Ha ez félévente jár, akkor már csak egy lesz? J Kicsinyeinkre Balázs vigyázott, a végefelé pedig már mindennel próbálkozott, csak hogy abba maradjon a sírás. No, de ne rohanjunk ennyire előre...Mindez egy csütörtök este történt, ennek ellenére megérkezésünkkor nem tudtunk azonnal asztalt foglalni, hanem a bárpultnál kellett kicsit várakozni, bár a teltházba valószínűleg az aznapi esti Buffalo Sabres meccse is közrejátszhatott. Persze az első mondtanál kiderült, hogy nem vagyunk amerikaiak. Miutána harmadjára sem értették, hogy mit kérünk elkezdtünk gondolkodni, hogy az alapzaj túl hangos, a pultos hall nagyot vagy mi nem tudunk angolul. De ez nem vette kedvünket, limonádéinkkal a kezünkben már is leülhettünk. Zoli sört ivott, pedig ő vezetett dehát egy sör belefér főleg, ha ilyen márkájút még nem ivott.
Az étlapon hatalmas ínycsiklandó fényképek voltak, de azért este lévén csak óvatosan válogattunk. Mi egy vegyes előételekből összerakott tálat választottunk. Csípős csirkeszány zellerrel és sajtszósszal, rántott mozarella paradicsommártással és töltött tortilla jó csípős mártással. Mindenestre jó, hogy a gyerekekkel is vacsiztunk otthon, mert az adagok nem voltak túl nagyok de így azért elégnek bizonyult. A hely élettel teli volt. Fiatalok idősebbek egyaránt vacsoráztak. Kivetítőn és tévéken ment a meccs. Az étterem jó kis box-os beugrós asztalokkal volt kialakítva és minden igényesen tűnt. Hangulatos fa bútorok és téglafalak voltak mindenütt.
A felszolgáló többször is megkérdezte, hogy minden rendben van-e. Ami teljesen kedves, de amikor tudja az ember, hogy munkaköri kötelességből teszi és látszik rajta, hogy rohanás közben is tud odakanyarítani egy természetellenes mosolyt az azért fura. Miután meghallja, hogy minden rendben egy pillanat alatt arcot vált és már ott sincs. Utánna minden tíz percben megkérdezi még.
Amikor mindennel végeztünk, az italunkat is elkotyolgattuk, a számla is megérkezett, akkor jött a telefon, hogy anya jöjj! Először csak Nóri ébredt meg, akit még visszaaltatott Balázs, de amikor letette az ágyába Emese mellé, akkor mindketten felkeltek. Kemény negyed órája lehetett míg hazaértünk, de hősies volt mégegyszer köszönet érte Balázsnak!
No comments:
Post a Comment