Pages

Saturday, December 3, 2011

ADVENT

Ez az első adventi és karácsonyi készülődésünk, amit az otthonunktól távol töltünk. A lányok is egyre nagyobbak, így ennek köszönhetően át kell értékelnünk az eddigi szokásainkat. Otthon a szekrényből csak előkapott díszeinket, most saját magunk készítjük a gyerekek legnagyobb örömére. Emese és Nóri lelkesen ragasztgatja a papírfüzér csíkjait, festi a masnitésztákat, vágja a szalagokat és szaggatja a mézeskalács formákat. A megszokott koszorú helyett minden nap csak egy feldíszitett gyertya ég, amit a lányok fújhatnak el este és a kedvenc könyveik helyett a könyvtárból hoztam egy igazán szép és hiteles betlehemi történetet.


A magyar dalok közé, már bekerült egy két angol nyelvű is, amit Emese örömmel fedezett fel már a mesékben is. És a folytatás... ha egy angyaltól nem kapunk, akkor elveinkkel ellentétesen egy műfánk lesz, ami már beköltözésünk óta lent áll az alaksorban. A díszeket mézeskalácsból és szalagokból tervezem rá. Karácsonykor megyünk istentiszteletre, de egyébként csak magunk leszünk, mint otthon. Szigorúan egy ajándékot kap mindenki (mint eddig is) és megpróbálom a kedvenc halételünket elkészíteni az itteni alapanyagokból. 
Másnap már valószínűleg a többiekkel is fogunk ünnepelni. Reméljük majd hóembert is fogunk tudni építeni, mert már másodjára havazott, de utána ki is sütött a nap, így csak az hiszi el aki látta is a saját szemével!

http://www.amazon.com/gp/product/images/0030463564/ref=dp_image_0?ie=UTF8&n=283155&s=books

No comments:

Post a Comment