Pages

Saturday, January 28, 2012

BUFFALO NIAGARA IFJÚSÁGI KÓRUS – KONCERT

Az amerikai gyülekezet hirdetőlapján láttuk, ahova járunk, hogy vasárnap téli koncert lesz náluk. A gyerekeket szomszédainkra bíztuk, így kettesben tudtunk elmenni meghallgatni. 
Már parkolót is nehezen találtunk, de azért időben érkeztünk. A kb. 70 fős kórus tagjai között voltak egész kicsikék, 4-5 évesek is. Nagyrészt lányok alkották a kórust, Zoli szerint azért, mert a fiúk inkább, focizni járnak szabadidejükben, mint énekelni tanulnak egy kórusban. A kezdő és befejező számot együtt énekelték, majd közben csoportonként egy-egy zenei blokkot adtak elő. A legkisebbek is bemutatták, hogy gyakorolnak, tanulnak énekeket, de a nagyobbak már ismertebb pop, rock  és jazz számokat adtak elő. Néhány számhoz volt élő zenei kiséret is, ami még élvezetesebbé tette a koncertet. Kb. egy óráig élvezhettük a gyerekmentes, de gyerekekkel teli szabadidőnket!

MOLLY ÉS MORRIS

Az óvodában minden pénteken más-más kisgyerek visz be valami játékot vagy könyvet, amit megmutat és megoszt a többiekkel. 
A csoportnak van két kisegere Molly és Morris, akik egy kosárban laknak és hétvégére hazamennek azzal a gyerekkel, aki a játékot hozta.  A két vendéghez egy napló is tartozik, amiben be lehet számolni az egérkékkel történk kalandokról, lehet rajzolni és fényképet ragasztani. 
Másnap az oviban ezt hangosan felolvassák, hogy mindenki lássa a nagy eseményeket. A héten Emesére is sor került. Nagyon várta a két kis látogatót és már az autóban nézegette a naplót és mesélte, hogy kiket lát a képeken. A többiekkel voltak már kosármeccsen, balettórán, szülinapi bulin, építettek nekik házat, meglátogatták a mikulást.  
Molly és Morris két napig velünk is mindent együtt csinált. Először piknikeztek a babakonyhánál, mert már nagyon éhesek voltak, de utána a rendes ebédnél is jelen voltak. Táncoltak, szaladgáltak, repkedtek, kisautóztak, még jó, hogy a fürdőkádba nem kerültek be. Még az is lehet, hogy éjszaka valódi egértársaikkal buliztak, de erről már nem számoltak be nekünk!

Thursday, January 26, 2012

BUFFALO NEWS


A helyi újság, ami 1873 óta informálja a helyieket és kb 180 000 példányban jelenik meg naponta.
Egyszer még egy utazós-főzős tévéműsorban mondták, hogy bármerre járunk a világban érdemes megvenni a helyi újságot, mert többet tudhatunk meg belőle, mint bármilyen utikönyvből. A helyi turista látványosságokon felül ebből tudhatjuk meg jobban, hogy hogyan is élnek, gondolkoznak a helyiek.

Az újság 75 cent, kb 150-180 Forint, amiért kb 40 oldalnyi olvasmány jár. Nem egybe van hajtogatva hanem több részre. A fő hírek egybe téve, külön a helyi hírek, külön a sport és mindig van még egy negyedik rész is, ami változó programajánló, hirdetéses stb.

Mi még pénzt nem adtunk érte J, mert Zsuzsi szokott ingyen példányt hozni az International Institute-ból, ahova angolra jár. Legtöbbször nem nagyon jut idő az átnézésére, de azért próbálkozunk. Jók a sporthírek, főleg ha jól megy a helyi csapatoknak és van egy duplaoldalas képregényes rész, no meg az időjárásjelentés.

Emellett igazi érdekességeket is ki lehet szúrni, például hogy a Harry Potter-ből ismert kviddics játéknak már ligája van és hatodik éve játszák itt az USA-ban, igaz csak földön, de azért seprűnyélen szaladgálnak.




Már azt is felfedeztem, hogy esti mese helyett is lehet használni és mesélni belőle a színes képekről, amiket aztán ki is vághatnak J

Tuesday, January 24, 2012

EGEREK ÉS EMBEREK

Messziről egészen békésnek tűnhet ez a kapcsolat, mindaddig amíg egy nap a kanapé párnája alatt be nem indul egy óriási kaparás miután ráfeküdtem, majd egy szélsebes távozás amiből csak egy-két képkockányi egérképet sikerül elcsípnem. Ezzel nem csak a délutáni tanulás hanem az a tudat is szertefoszlott, hogy „az” egeret már elfogták a szomszédék http://amerikahangja.blogspot.com/2012/01/az-egerek-mar-spajzban-vannak.html! Nincs mit tenni, szembesülni kell a kőkemény valósággal!
a pizsama nem egy standard vadászfelszerelés

Rövid keresgélés után különböző árulkodó nyomok (inkább ne firtassuk mivoltukat) is előkerülnek.
A legtöbb nyom az alig használt tárolóhelységbe és az azzal szomszédos hálószobánk gardróbjába vezet. Ennek már fele se tréfa, fel kell venni a kesztyűt a betolakodókkal! Nappal még egész gyorsan felgöngyölítem az egyik helységet, elzárom a nyílást a gardrób felé és estére marad a gardrób!!!

Az első esti felderítő mozdulatok után kiderül, hogy a frissen lezárt sarokban faforgácsok vannak,  nyomon vagyunk! Próbálom tisztítani a terepet és egyszer csak elsuhan! Ajtó gyorsan becsuk, jöhetnek a fegyverek - a már bevált műanyagedények és az erősítés, a szomszédok!

akcióban :)
A következő másfél óra hangulatát nagyban megszabja, hogy az alig egy négyzetméteres helységből az egeret sikerül átereszteni a hálószobánkba, ahol olyan ügyesen rejtőzik mint Sylvester Stallone a Rambo-ban. Miután meguntuk a „macska”-egér harcot eldöntöttük, hogy alaposan átvizsgálva a dolgokat szépen lassan mindent kihordunk. Mintha Rambo körül kivágták volna az erdőt, egyszerűen nem marad élettér. A taktika bevált és a szomszédéknál már egyszer bizonyított sárga műanyag tál ismét célt talál!
Az egeret szabadjára engedjük a hóban, majd kis nyugtalansággal (lesz-e még egér?), de megerősödött szövetségben veszünk búcsút a szomszédoktól!


Saturday, January 21, 2012

CSEKK

Érdekes fizetési módszer a csekk, kezdetben idegenkedtem Tőle, de most már kezdek megbarátkozni vele. Igazából picit se hasonlít a sárga magyar postai csekkhez.

Ez egy teljesen készpénzt helyettesítő fizetési mód. Teljesen elterjedt és biztonságosnak is tűnik.

Nagyon jó csekket kapni, mert akkor pénz áll a házhoz. Lehet bevinni a bankba ahol vagy ráteszik a bankszámládra, vag kérheted készpénzben is, vagy részben így, részben úgy.

A fizetés se túl nagy ügy, de az már kevésbé jó. Csak rá kell írni a címzettet, összeget számmal és betűvel, megjegyzést ha van és mehet is. Ebben annyi jó van, hogyha postával küldöm akkor eltart egy pár napig míg megkapják és még egy pár napig míg ténylegesen beváltják a csekket.

Különböző háttérminták vannak hozzá, amit teljesen egyedivé lehet tenni. Nekem alapból adtak 5-10 különböző hátterűt és 50 simát, jó lenne minél kevesebbet használni belőle! :)

Wednesday, January 18, 2012

FELADVÁNY

A két kép között elrejtettünk egy pár különbséget sok sikert a szemfüles megfejtőknek!

Kis segítség, az egyik a szomszéd utcában készült a másik nem :)

Tuesday, January 17, 2012

FOLYTATÓDIK

Eltelt a téli szünet, ami összességében kb 1 hónap volt és a vizsgákkal se volt gond, mert azokon már december közepén túl voltam. Sok mindent terveztem erre az időszakra, főleg, hogy sokat legyek a csajokkal, ez sikerült is! A betervezett angoltanulásom, szókincsbővítésem csak részben. Leginkább csak angol nyelvű filmeket néztünk esténként Zsuzsival.

apa és anya összementek
Most viszont újraindul a suli és egy új munkát is elkezdek. Érdekes lesz meg tele lesz ismét új emberekkel, új ismeretekkel, de a csajok nagyon fognak hiányozni! A közös délelőttök Nórival, amikor Zsuzsi angolon, Emese pedig oviba volt. Séták, nagy játékok. Valami fog maradni azért, de biztos, hogy ismét sűrűbb lesz. (Pár fotót azért beteszek az itthoni huncutkodásokról)

Három tantárgy lesz Statisztika, corporate finance (vállalati pénzügyek) és operation planning & controll. Kettőből már megvan a könyvem, a harmadik viszont húzósnak ígérkezik 100-150 dollár, majd holnap kiderül hátha mond valami olcsóbb lehetőséget a tanár.

bunkerben
Szóval a munka! Munkák jönnek-mennek, de hála Istennek mindig adódik valami. Eddig vezettem kisbuszt, amiből már nem sok van hátra még két hétig fogom csinálni. Voltam asszisztens a suli konferencia központjában, ahol mindenféle nagyon tuti képzéseik vannak és tényleg élveztem, viszont december végén ezt otthagytam. Mindenesetre nagyon jó élményeim vannak ezzel kapcsolatban.

Nemsokára viszont elkezdek egy gyakorlatot. Ezt a CTP alapítója ajánlotta fel, aki itteni magyar és szem (retina) specialista. Asszisztens leszek a magánrendelőjében.  
a Főkóstoló

Teljesen más mint, amit eddig valaha is dolgoztam, de ezt egy kicsit se bánom. Úgy vagyok ezzel, hogy kipróbálok még egy új területet és kicsit belelátok majd az egészségügyi bizniszbe is.
A rendelő legextrémebb specialitása a szuri. A legtöbb egészségügyi területen ez semmi extra, tart tőle az ember de azt hiszem ez egy kicsit extrém a szem esetében! Erről becsatolok egy cikket, ahol egy korábbi Buffalo-i magyar diák már beszámol erről és erős idegzetűeknek mondom erős idegzetűeknek egy videót is feltett: http://megveszlekkiloraamerika.blogspot.com/2010/09/szemes.html
Teljesen közvetlen kapcsolatban leszek a betegekkel, akiknek a nagyrésze idős (70-80). Ez külön kihívás mind az angol mind pedig a kommunikáció kapcsán. 

Monday, January 16, 2012

ESIK A HÓ NAGY CSOMÓBAN...

Igazi téli hangulatot varázsolt végre. Pénteken csak Zsuzsival mentünk el sétálni kettesben a belvárosba, jó hangulata volt a hatalmas hókotróknak és a teljesen nyugis belvárosnak. Azóta már a csajokkal is sétálgattunk, szánkóztunk (kaptunk egyet János bácsitól !) és egy hóembert is építettünk.

 FÉMYKÉPEK:   https://picasaweb.google.com/100722983911886844735/Jan2013Havazas

MARTIN LUTHER KING DAY

Egy munkaszüneti nap, amit minden év harmadik hétfőjén ünnepelnek, emlékezve Martin Luther King-re.
A leghíresebb beszéde: "I have a dream..."

EGÉRKALAND

Délutáni színezgetés közben egyszercsak Emese hátranéz és megszólal: Anya, ott egy kisegér! Először azt hittem csak viccel, mert éppen állatokat színeztünk, de kiderült, hogy mégsem. A szőnyegünkkel megegyző színű apró teremtmény nézett rám vissza. Majd bebújt a cipőnk közé, de még mindig látható volt. Nórit fedezékbe helyeztem, azaz felállítottam az üveglapú dohányzóasztal tetejére, amire persze máskor szigorúan tilos felmászni. Emesét pedig óvatosan megkérdeztem, hogy mit szól az egerünkhöz, mire ő a legnagyobb természetességgel azt válaszolta: Anya, ez jó, mert én is a mouse house-ba járok! Így miatta már nem kellett aggódnom. 

Az egérke közben bemászott a komód alá én pedig telefonos segítséget kértem a szomszédasszonyomtól, mert férjeink éppen házon kívül voltak. Mert ugye mikor is máskor, mikor éppen vészhelyzet van itthon. Andi bátran fel is jött, miközben Zolitól is kaptam két jó tanácsot, azaz hogy dobjak rá egy dobozt és fotózzam is le. A komódot szépen körbebástyáztuk cipőkkel és feltáraztuk magunkat dobozokkal. Emese fakanállal zörögve próbálta előcsalogatni a látogatót, aki néha ki is dugta az orrát megnézni minket, majd gyorsan vissza is szaladt. A komódot túl nehéz volt megmozdítani és én sem voltam egészen biztos abban, hogy képes vagyok-e dobozzal egeret fogni, így hosszas tanácskozás után arra jutottunk, hogy megvárjuk a férjeinket. Párnákkal körbezártuk az egér útját és visszavonultuk. A hadművelet alatt persze Nóri mozdulatlanul állt még mindig az asztal tetején.

Az este az egérke sorsának tervezgetésével telt. Számos lehetőséget kitaláltunk Emesével, vagyis hogy odaadjuk Andiéknak, mert Rebeka is biztos szeretné, bevisszük az oviba és akkor minden nap más gyerek etethetné de, hétvégére Melissa néni hazavinné, vagy beadnánk a könyvtárba, hogy ne legyen egyedül az ottani egérke. Közben az is kiderült, hogy Balázs is a fiúkkal tart, amiből mi arra következtettünk, hogy ez jó hír, mert Balázs szilveszterkor Kokóék macskájától sem félt, mert simán meg merte fogni. A fiúk sajnos jó későre érkeztek meg, vagy az egérke szerencséjére ő közben szépen továbbállt. A lányok hiába várták izgatottan az egérfogókat, hiába mesélték, hogy miket találtunk ki, az egér keresztülhúzta a számításainkat. Azóta nyitott szemmel közlekedünk a lakásban, minden ételt szigorúan elzárunk és minden apró zajra felfigyelünk. Ki tudja mikor és hol találkozunk újabb látgatóval.

Friday, January 13, 2012

AZ ELSŐ IGAZI HÓ

radarkép
Megjött az első igazi hó! Egész éjjel és még most is iszonyat szél van és úgy fújja a havat, hogy 100 méternél messzebb nemigen látni. A hó mennyisége még egyáltalán nem durva, tényleg a szél az ami vad. Az itteni deszkaházakat azért mozgatja, ropogtatja.
lake effect mechanizmus

 Úgy döntöttünk, hogy inkább itthon maradunk és innen nézzük a hóesést, a meleg húsleveses fazék mellől. Reméljük, hogy kicsit alábbhagy majd a szél és akkor ki tudunk menni. Az időjárásjelentés alapján akár egész hétvégére is hasonló idő maradhat.

Ha beindul a lake effect (tó hatás), akkor sok hó lehet.
A lake effect-et a következő ábra mutatja, a még melegebb tó vize párolog, amit a hideg szél lehűt és elérve a szárazföldet kicsapódik a pára és durvamennyiségű hó lesz...
Itt mindenkinek van valami legendás lake effect-es sztorija, lehet, hogy mi is meglátjuk, hogy milyen!!!

Most reggel, az abalkunkból ...

Tuesday, January 10, 2012

ÉRDEKESSÉGEK

Tényleg sok érdekes sztorit, információt kaptam az iskolában. Többet mint amennyit gondoltam volna. Mind a könyvekből, tanároktól és a többi diáktól. Elhatároztam, hogy ezeket próbálom majd megjegyezni, de ismerve magamat próbáltam rövid jegyzeteket is hagyni. Vannak közte amerikai szófordulatoktól kezdve internetes honlapok, videók, ötletek és miegymás. Ezek közül gondoltam, hogy megosztok egy csokorravalót, amiket én nagyon hasznosnak vagy eredeti ötletnek tartok + tetszenek is. J

www.priceline.com – olyan utazási oldal, ahol Te is megadhatod az árat és majd kiderül, hogy vki ezt vállalja-e
http://www.directtextbook.com/– tankönyveket lehet rajta keresni, beírod az ISBN számát és kilistázza, hogy ki milyen áron kínálja, vagy vásárolja!
http://espn.go.com/tuti sportoldal
https://www.dropbox.com 2-8GB online tárhely teljesen ingyen, amiben mappákat hozhatsz létre és azokat másokkal is megoszthatod, más viszont nem látja a cuccaid, amit felteszel. Kiváló csoportmunkákhoz.
http://w3schools.com/ weboldalszerkesztést tanít a honlap, ingyen tutorial-ek vannak feltöltve és rengeteg anyag van fent hozzájuk
http://new.evite.com/#home meghívókat küldhetsz ki, amikhez tuti képeket társíthatsz
http://www.etsy.com/ barkácsolós hobbi dolgok adás-vétele online
virtual whiteboard – fehér weblap, amire írhatsz az egérrel utánna pedig bármit csinálhatsz vele. Olyan mint egy tábla.
http://mailchimp.com/ email marketing, egyszerre több száz címre is küldhetsz egyénre szabott emailt. Csak egy excelt kell feltölteni vezeték, keresztnévvel és emailcímmel a címzettek pedig a levelet saját nevükre szólóan fogják megkapni. Ki van egészítve statisztikákkal, hogy hányan nem kapták meg hibás cím miatt, mennyi az olvasási arány stb

„put the money where the mouth is”
„bringing your brains to work” – always have some question on mind (before class or a meeting or...)
„who to blame and who to praise”
„you can delegate authority but not responsibility”

rule of thumb; Come on...!; Thank God!; trivia; was absolute Greek; stay in the sidelines; generally accepted auditing principles; standpoint

moonwalking bear (eye perception) http://www.youtube.com/watch?v=Ahg6qcgoay4 ezt érdemes kétszer megnézni

Remélem másoknak is tetszenek a fentiek, várjuk a kommenteket!

DOLLÁR

Vannak magyar szemmel fura dolgok. Az osszes papírpénzüknek ugyanolyan zöld színe van. Természetesen más-más kép és szám van rajta, de azért mindig meg kell nézni, hogy éppen hánydollárost adsz oda valakinek. Az érmék meg teljesen vegyesek. Az egycentes és a tízcentes ugyanakkora de más a színe, míg az ötcentes olyan szintű mint a tízcentes, de jóval nagyobb.

Az igazi nehézség viszont az átváltás. Mindent amit megveszünk érdemes átszámolni forintba is mert nagyon becsapós. Nehéz érezni, hogy mi mennyibe kerül. Adni valamiért egy tizest vagy egy huszast nem hangzik soknak egyáltalán. Viszont egy huszas az már négy-ötezer forint. Vagy egy spécibb kávéért adni két dollárt. Olyan semminek hangzó, de majdnem ötszáz forint.


Az igazi huncutság a negyeddolláros érme. Van egy standard változata és amellett pedig mindegyik államnak van egy spéci hátoldala vmi egyedi mintával.

Az egydolláros érme is huncut, itt az amerikai elnökök szerepelnek a hátoldalt.


Ami még tetszik az az, hogy mindegyik pénzre rá van írva a következő:
"IN GOD WE TRUST"   azaz   "ISTENBEN BÍZUNK"

Monday, January 9, 2012

CELLUX

Emese:     Apa, van cellux?
Apa:          Igen, mekkorát tépjek?
Emese:     Hát vagy egy fél métert!
Apa:          Ha-ha J
Emese:     Vagy egy kilót!

Friday, January 6, 2012

ALBRIGHT KNOX GALLERY ÉS MIEGYMÁS


A mai délután nagyrészét az Albright Knox múzeumban / galériában töltöttük. Ez Buffalo-ban a legismertebb. Mint kiderült minden hónap első péntekén a kiállítások nagyrészét ingyenesen vagy olcsóbban meg lehet nézni. Mi csak az ingyenes részre koncentráltunk, de így is elég sok mindent láttunk és egy 3 dolláros parkolásból kihoztuk a beugrót.



Ezeken a napokon különböző progamokat is szerveznek, mi egy tárlatvezetéshez csatlakoztunk, aminek az volt a célja, hogy a tárlatvezető kiválasztott 3-4 képet, amit közösen kiértékelt a csoporttal, amit vezetett. Az első kép Burchfield Promenade képe volt, aminek teljesen Buffalo-i hangulata van. 
Kicsit szürkébb; itt-ott kopottasabb de mégis vidám és van egy kisugárzása. Jó volt beszélgetni a képről így közösen. 



Nemrég néztünk egy filmet (http://www.port.hu/a_jane_austen_konyvklub_the_jane_austen_book_club/pls/fi/films.film_page?i_film_id=94628)és teljesen annak a hangulata ugrott be nekünk, jó lenne több ilyen programon részt venni, talán majd nyugdíjaskorunkban J.

Én is hozzászóltam kicsit a beszélgetéshez. Néha már van olyan érzésem, hogy amennyiben csak egy pár mondatra szűkül a beszélgetés akkor nem feltétlenül „bukok le”, hogy nem vagyok idevalósi. Ez jó, de azért van még csiszolnivaló szerintem.
Ez is Burchfield vagy a kisvakond ?

Ezután elszakadtunk inkább a csoporttól a kicsik miatt és magunktól fedeztük fel a galéria többi részét. 
Volt itt mindenféle stílus. Volt olyan vászon, ami csak kékre volt festve, vagy olyan ami sárgára és összekenve. Volt egy pár fotó is, amik közül a fagyasztóban lefotózott jégaku tetszett a legjobban J. Voltak azért tényleg nagyszerű festmények is és nem kevés kép híres Európai festőktől.


Krétával rá lehet írni
Beugrottunk a galéria ajándékboltjába is. Szeretjük megnézni az ajándékboltokat, mert mindig sok egyedi dolog van bennük, itt rengeteg ilyen volt. 
Ilyen LEGO-t még nem láttunk
Viszonylag nagy játékos része volt, ahol egy kisebb vagyont is el tudtunk volna költeni. Ebben azért megakadályozott az itteni életformánk és hogy Nóri is közbeszólt, hogy „kaka”. Ez persze a világ legtermészetesebb dolga, de valahogy érzéke van rá, hogy ha bárhova elmegyünk ott kipróbálja a mosdót. Hiába visszük el még otthon wc-re, hiába kérdezzük meg még indulás előtt ebbe mindig belefutunk. 
Mondjuk erre az is rásegíthet, hogy előszeretettel kombinál ételeket. Egy kis narancs után simán lecsúszik egy bögre tej J. Próbáljuk neki mondani, hogy ez így nem jó, de megvan a saját akarata...

Szerveztek egy kis gyerekfoglalkozást is, ahol a csajok ragasztgattak, rajzolgattak és én ezalatt még jobban körbe tudtam nézni!


OCCUPY MOZGALOM

Érdekes jelenség ez itt Amerikában. Szeptember közepén kezdődtek a teljesen békés tüntetések, először csak New York-ban a Wall street-en, majd országszerte. Itt Buffaloban is van a városháza (city hall) szimbolikus épülete előtti téren. A pénzügyi szektor, a korrupció és a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek ellen és az egész gazdasági válság mögötti számonkérés hiányáért és a bankszektor és a vállalatok politikai befolyása ellen.

Leggazdagabb 1% részesedése az össz jövedelemből
Szó van különböző megoldásokról is, többek között a pénzügyi szektor, vállalatok és gazdagok nagyobb mértékű megadóztatása, ami lehetőve tenné a szegényebbek terheinek a csökkentését. Itt még azt érdekes mellé tenni, hogy az ÁFA 8,75% (New York állam) a személyi jövedelem adó pedig 10-33% közötti.

Vannak dolgok, amik másabbak. Az emberek sokkal inkább magukénak érzik azt, hogy mi történik körülöttük és erről a véleményüket is kifejezik. Nagyon nagy jelentősséget adnak a lobbizásnak és a kapcsolatépítésnek. Ezt itt belenevelik az emberekbe. Már az iskolai képzésük során rengeteg klubba, csoportba tartozhatnak és tartoznak is, ahol megtanulják, hogy hogyan kell dolgokat és embereket menedzselni. 
Amennyiben ez nem elég, akkor pedig minden más módját is megtalálják a véleménynyilvánításnak lásd ez az occupy mozgalom. Most már lassan négy hónapja zajlik fagyban, hóban ott vannak. Non-stop.

Egyszerűen mindenki találkozik Velük, mindenki szembesül a nézeteikkel akár egyetért Velük akár nem. Nem lehet kikerülni a témát, egy aktív jelenség, aminek az üzenete most már szerves része a jövő évi választások vitatémáinak.

Wednesday, January 4, 2012

ÓVODA 3

Az ovódában is téli szünet volt, de az utolsó hetek sok meglepetést tartogattak mindenki számára. A karácsonyi készülődés mellett a legnagyobb öröm mindenki számára, hogy Emese megszólalt angolul, megértette amit kérdeztek tőle, válaszolt rá, de nem csak egy szóval, hanem egy egész mondatban. Az egyik ovónéninek még a könnye is kicsordult. 
A gyerekek is csodálkozva kérdezték az ovónéniket, hogy ez hogy lehet, sőt több szülő is megszólított már reggelente, hogy a gyereke meséli otthon, hogy Emese beszél angolul.

Dóra, a rajzfilmfigura, ahogy Emese megrajzolta

Van már két-három nagyon helyes kislány, akiket Emese már a barátnőjének nevez. Ők is nyugodt, csendes természetűek, nem véletlen, hogy pont őket választotta. De valószínűleg ők is kedvelik Emesét, mert a szüleiktől mi is visszahallottunk, hogy a nevünk sokat van emlegetve otthon.

Most már semmi kétségünk, hogy jó helyet választottunk neki, azaz ez a jó kis ovi talált meg minket.  Négy hónapja jár már oda, de eddig semmi rossz szokást nem hozott haza, illetve a kezdeti beszoktatás óta semmi negatív érzéssel nem találkoztunk nála. A kézügyesség volt mindig is az erőssége, de az utóbbi időben ez még jobban fejlődött.

Sunday, January 1, 2012

BOTANIKUS KERT

Pénteken dollar day-t tartottak a botanikus kertben, ami azt jelenti, hogy mindenkinek egy dollár volt a belépő. Így annyira nem bántuk, hogy a gyereknek is kellett külön jegyet vennünk. Az akciónak köszönhetően jó sokan ellátogattak még ide, de azért nem volt zavaró a tömeg. 




Az épület kisebb részei egyetlen rendszerré voltak összekötve, így az egészet bent a melegben körbe lehetett járni úgy, hogy nem kellett kétszer végigmenni ugyanazon az útvonalon.
A kedvencem a kaktuszokkal teli terem volt, Zoli jó sok fotót készített nekem. A gyerekekre is gondtoltak, mert az egyik átjáróban egy karácsonyi Thomasos terepasztalt állítottak fel, igaz szegény Thomas éppen megbetegedett és nem tudott körbe-körbe vonatozni. 
Volt még egy kis vízesés is mellette egy halastóval és dinó formájú bokorral. A lányokat alig lehetett elvonszolni innen.

JÓL KEZDŐDIK

A szilvesztert a kinti magyar diákokkal töltöttük. A lányok délután nagyot aludtak, hogy jól bírják az estét. Nem sokkal éjfél előtt jöttünk fel altatni őket. Mire ágybakerültek pont éjfél lett. A gyerekszobában négyen az ágyukban kucorogva hallottuk a többiek örömujjongását. 
Innentől Emese kérdései tették emlékezetessé az új év első perceit: Anya, miért ordítanak az emberek? és  A petárda kisebb, mint egy baktérium? 
Hát igen, ideje lélekben felkészülni, most már kezdődnek az élet nagy kérdései! J