Szóval melegek.
Könyedebb témához szokott olvasóink nyugodtan ugorhatják ezt a bejegyzést, és csak saját felelősségre olvasható, reklamációkat korlátozott számban a komment részben fogadok. J
Talán nem ez a legkedvesebb témája az embereknek, de valami miatt az elmúlt hetekben körbevett és elég sokat foglalkoztam vele, így a blogunkban is megjelenik az első igazán komoly téma.
Először az itteni hírekben volt nagy hír, hogy az amerikai hadseregben most már szolgálhatnak melegek és megszűnt az eddigi megtűrt státuszuk, amit a „Don’t ask, don’t tell” szlogenük is képviselt.
Az igazi sokk azonban később érkezett. Elmentünk meghallgatni az itteni Presbyterian Church vasárnapi igehirdetését, hamár Emese az Ő ovijukba jár. Először nem hittem a fülemnek, hogy a szószékről a melegkapcsolatokat és azok legitimálását népszerűsítik. 15-20 perc elteltével mindez még mindig hihetetlen, de egyértelmű volt, kiegészülve azzal, hogy náluk templomi házasságkötést is csinálhatnak. Gondolom sokaknak nincs ezzel gondjuk, de kersztény nézőpontból óvatosan fogalmazva ez nem elfogadott. Mégiscsak férfinak meg nőnek teremtettünk, meg ebből a kapcsolatból lehetnek gyerekek. Ha viszont már ott voltam akkor ezt el is mondtam a végén a papnak. Kicsit leveleztünk is, és személyes találkozónk is volt.
(egyik lakótársam írt is erről egy cikket, akit érdekel: http://mindennapi.hu/cikk/szubjektiv/osszeegyeztetheto-a-bibliaval-a-meleghazassag-/2011-10-09/8279 )
Véletlen folytán, de találkoztam egy ateista meleg sráccal is, aki alapvetően nagyon jó fej és érdeklődő volt, nagyon jót beszélgettünk.
Utánna találtam a suliban egy hirdetést, hogy „coming out day” lesz (vállajuk fel melegségünket), vendégelőadóval, és egydolláros pólóval a suliban. És ha szertnénk támogatni a mozgalmat aznap öltözzünk pirosba.
Ezután egy másik ismerős mesélte el a saját történetét, hogy éppen perben van a régi munkáltatójával, mert a meleg vezetők kirakták az állásából, valószínűleg a hetero beállítottsága miatt. Szóval már nem csak a melegeket diszkriminálhatják, hanem a normál heteroszexuálisokat is. Régi angoltanárom mondása jutott eszembe „I am just a boring hetero” – én már csak egy unalmas heteroszexuális vagyok.
Tegnap volt a személyes beszélgetésem a pappal természetesen nem győztük meg egymást, de nem is számítottam rá. És a coming out day-es rendezvény is a suliban, amit kihagytam, de az előkészületei elegek voltak nekem.
Eddig 7 állam fogadta el itt a melegházasságot és a presbyterian church, akiknek 1100 gyülekezete van országszerte, több mint kétmillió taggal
Mindenesetre jó ezt a témát most félretenni, de érdekes kérdéseket vet fel azért
· - normális, hogy ezt hirdetik, reklámozzák? ez egy pozitív mozgalom?
· - átalakítható-e egy vallási értékrend? kell-e újrafogalmaznia magát?
· - támogatandó, vagy segítendő terület?
No comments:
Post a Comment