Hálásak lehetünk a novemberi eleji időnkért. A reggelek és az esték már csípősen hűvösek, de napközben szinte kabát nélkül lehet kint lenni a szabadban. Kihasználva ezt a lehetőséget ismét kirándulni indultunk szomszédaink által ajánlott és már meglátogatott kanadai városba. Elkerülve az autópáját a folyó melletti útvonalat választottuk, ami már önmagában felért volna egy délutáni programmal. Az autóból felváltva csodáltuk baloldalon a házakat, jobboldalon a vizet és fákat és hol itt, hol ott Zoli által csak Nils Holgersonos vadludakat. Magyaroszágon általában szarvasra figyelmezteti az autóvezetőket a tábla, itt viszont ezekre a madarkra, akik csoportokban ácsorognak a fűben és sétálgatnak ide oda kerítés híjján. Az út Niagara Falls-on is keresztülment, ahol most egészen más perspektívából láttuk a vízesést, hátulról. Legalább olyan izgi mint szemből. Félelmetes ahogy közelít a víz és egyszer csak eltűnik egy vonal után és bezúdul ötven méter mélyre.
Az őszi színeket szerintem nem kell külön leírnom, viszont a házak érdekessége este derült ki, mikor hazafelé jöttünk, miszerint Kanadában nem nagyon szokás függönyt feltenni, illetve redőnyt vagy reluxát feltenni, így a kivilágított szobákba, étkezőkbe teljesen be lehet látni. A visszaút során leginkább azzal töltöttem az időt, hogy minél többet kifigyeljek az otthon lévő emberek házai közül. Odafelé egyszer megálltunk a Niagara Whirpoolnál, ahol a folyó mély szurdokot vályt a sziklákba és éles kanyart vesz. A kanyar viszont örvényszerűen körformában alakult ki. Mi egy kilátónál álltunk meg, ahol jobb időben libegős kocsival át lehet menni a szurdok felett. Nagyon szeles volt, de a látványért megérte....!
A városba megérkezve (Niagara on the Lake, ami az Ontario tó partján fekszik) ismét megállapítottuk, hogy mennyivel közelebb áll hozzánk Kanada, mint Amerika. Minden lassabbnak, élhetőbbnek tűnik, az emberek nem olyan szélsőségesek és a mértékegységek is átszámolás nélkül rögtön érthetőek. Igaz parkolóhelyet nem volt könnyű találni és már az autóból is láttuk mennyi ember hömpölyög az utcán, de ez mégsem volt ilyesztő. Babakocsival és a kisjárgánnyal nekivágtunk mi is a sétálóutcának. Gyerekek nélkül a legtöbb boltba bementem volna nézelődni, de így csak a kirakatokat csodáltam, melyek külün-külön megjegyzést érdemelnének. A kedvenceim közé a kézműves finomságboltok tartoznak, ahol lekvárok, szörpök, csokoládék,olajak, kenyérre kenhető pástétomok tartoznak, no és a Just Chrismas névre hallgató „karácsonyi bolt”. Az egyik helyre külön felhívták a lakótársaink a figyelmünket, ahol megszámlálhatatlan féle kenyérre kenhető dolgot meg lehetett kóstolni. A feléig sem jutottunk és persze a lányokra vigyázva szaladgáltunk ide-oda, de a kipróbáltak közül a parmezános avokádós volt a kedvencem. Persze a bolt épségét féltve vásárlás nélkül gyorsan kimenekültünk. A csokoládés bolt kirakata magáért beszél, lsd. a képet! Az utcán lovas hintók közlekedtek, mint nálunk a várban, de ugye nekünk két saját járgányunk is volt, amit néha csak üresen tologattunk-huzogattunk, mert a két kismanó össze-vissza rohangált körülöttünk.
A tópartra is lesétáltunk és amíg Zoli fotókat készített, én a környzetet szemléltem, addig a lányok a homokba leveleket és saját testrészeiket ásták el. Az este a vízparton ért minket és az idő is lehűlt így hazaindultunk. A vízeséstől egy jó darabig hihetelen látványban volt részünk. Az út melleti hatalmas fák a csúcsokig ki voltak világítva és hihetetlen mennyiségű színes, mozgó, világító dolog volt kitéve. Sajnos parkolni nem tudtunk és Emese is elaldut, ezért még visszamegyünk megnézni mégegyszer és írunk majd egy külön bejegyzést róla.FÉNYKÉPEK:
No comments:
Post a Comment