MILLER SÖRGYÁR - MILWAUKEE, WI

csak díszítés volt

Milwaukee-ban egy teljes napot töltöttünk el, de mivel egész nap esett az eső és városnézésre esély se volt, így délutánra tartalékprogramként vettük elő ezt a sörgyárlátogatást. Az egész program ingyenesnek bizonyult és nagyon kedvesen fogadtak minket. Megkaptuk a belépőjegyünket és az indulásig megnéztük az ajándékboltukat ahol azért még jó sok időt el lehetett volna tölteni. A program egy rövid videóval indult, hogy hogyan alakultak meg. ( röviden: F. Miller Németországból indulva hosszú út után Milwaukkee-ba érkezve 1855-ben alapította a céget. Az évi 300 hordós termelésből pedig mára a világ egyik legnagyobb sörös cége lett).  

A videó közben Zsuzsi kiment Nórival a mosdóba, mert hát mikor is jönne a természet hívó szava J. A csoportot lekéstük, de legalább Nóri sokkal elégedettebb volt. Én talán kevésbé... de végül a jegykiadó srác segített és utolértük a csoportot. 

Innentől már csak négy blokknyi távolságot kellett leküzdenünk két gyerekkel, némi gyerekhordozással (nem volt babakocsi konform a túra), pár lépcsőzéssel, de tudtuk, hogy a célban fejenként három sörminta is érkezni fog!

A sörgyár egy egész völgyet foglal el, különböző épületekkel, köztük fogadóval, sörkerttel no meg a gazdasági épületekkel. Mi a palackozóval kezdtük, hatalmas csarnok és száguldoztak a dobozos és üveges sörök, majd jöttek szépen kartonba csomagolva. 

A logisztikai raktár szintén nem volt kicsi, hogy a méreteket szemléltessem egy pár adat:

-          18 500 nm-es alapterület

-          több mint 500 000 karton sört tárolnak egyszerre

-          napi 300 kamiont tudnak felrakodni sörrel

-          az egész raktárnyi árukészletet 24-36 óra alatt átcserélődik

Utánna jött a sörfőzde, de sajnos nem mondták előre, hogy ehhez 5-6 emeletet kell sétálni és hogy egy legalább negyven fokos helységbe érkezzünk... Természetesen gyerekekkel!

Átmentünk a régi söröspincébe is, amit régen jégtárolók vettek körbe, télen telerakták jéggel és így nyáron is hideg sört ihattak a helyiek. Itt is volt egy hangulatos vetítés elmesélve az akkori sörkerti bulik hangulatát, történetet.

A következő épület viszont már a söröző volt! Nem is akármilyen, igazi hangulatos fa berendezéssel. Jöttek az ingyenperecek, sörök, narancsos üdítő. Várakozásainkhoz képest nem kis műanyag kávéspohárnyi adagot kaptunk, hanem rendes üvegpohárnyit. A Miller Lite volt az első. Lite=Light. A Lite kalóriaszegényt jelent és ezért Amerikában ez a sörkategória a legkedveltebb. 

Nekem ezt a kalóriaszegény marketinget nem nagyon adnák el, de biztos lenne olyan trendi vásárlói réteg, akinek ez otthon is bejönne... Szóval hazai sörgyárak, itt egy ötlet! Cserébe bármilyen reprezentációs vagy teszt mintát elfogadok J

A Miller High Life, már egy prémiumabb sör következett, majd harmadiknak egy citromos volt terítéken. Mivel autóval voltunk és kb egy sörnyi alkoholmennyiség mellett lehet itt vezetni, így utóbbi kettőből már csak a kóstoló kedvéért ittam, de az első a hosszú várakozás miatt szinte húzóra bement...

Némi extraperec után teljesen pozitív élményekkel távoztunk. 

A csajok narancslevét még egy-két napig emlegettük, mert olyan narancssárga bajuszt csinált Nekik, ami hosszantartó mosolyt rajzolt az arcukra :)

CHICAGO

Buffalóban már egészen otthonosan mozgunk. A gyerekek is felismerik a szokásos helyeket, ahova járni szoktunk és már csak nagy ritkán jön egy gondolat vagy érzés, hogy mi most Amerikában vagyunk. De nem úgy a hétvégén, amikor is elutaztunk Chicagóba. 

A város közel 900 kilométerre, több mint kilenc órai utazásra van tőlünk és népességileg a 10 millió főt is megközelíti a vonzáskörzetével együtt. Nekünk felfoghatatlan volt és ámultunk-bámultunk ebben a négy napban.

A hosszú éjszakai utazás után a város tavasziasan meleg és reggeli fényével fogadott. A belvárosban a hatalmas épületek között csak úgy illatoztak a fehér virágú cseresznyefák és a tulipánok.  Az emberek kicsinosítva kávéjukkal a kezükben hömpölyögtek a munkába miközben mi két babakocsival, fényképezővel felszerelve kóvályogtunk a tömegben és próbáltuk megtalálni magunkat.

Chicagó megannyi arca közül a belváros tett ránk a legmélyebb benyomást. Négy nap után sem tértünk magunkhoz a felhőkarcolók látványától, hiába láttunk már ilyet Torontóban is. 

A fejünk felett és a felhőkarcolók között elzakatoló fémszínű vonat, illetve az épületek között hosszan benyúló sikátorok számos filmet eszünkbe juttatot.  (ilyeneknél szoktak lenni a lövöldözős, üldözős jelenetek) A sárga taxik látványa, a hangos dudálásokkal és szírénázásokkal együtt hamísithatalan amerikai hangulatot adtak. 

A városba bevezető ötsávos utak, a földalatti lámpás kereszteződések, a hatalmas parkolóházak pedig teljesen ismeretlenk voltak számunkra. Még a belvárosban is három négy sávos utak mentek egyirányba, a Chicago folyón pedig szinte minden utcának külön hadja volt. No persze méretere közel sincs akkora mint a Duna.

A belváros nagyon szépen ki van építve, egy hatalmas parkot ölelnek körbe a felhőkarcolók és az utak. 

Mi főleg gyalogosan fedeztük fel, mert a tervezett vizitaxi még nem járt a teljes útvonalán.

A "bab" egy fényesre csiszolt látványosság,

 amiben tükröződnek a felhőkarcolók és vonzza a turistákat...

A homokos partú, sirályokkal teli tópart pedig a lányok kedvence volt, ahol szabadon szaladgálhattak és gyúrhatták a homokpogácsákat. A part festői volt, egyik oldalt a felhőkarcolók széles sétálós résszel másik oldalról pedig hosszan benyúló homokos part. 

Egy külön félszigeten (navy pier) egy egész szórakoztatós részt építettek ki óriáskerékkel, éttermekkel, rendezvényközponttal.

A szállásunk viszont egy külvárosi részen volt, ahol előkertes családi házak, széles utak és a belvároshoz képest minimális forgalom volt.  

Ez a rész már inkább élhető volt számunkra. Vendéglátóinknak külön köszönet az itt töltött napokért, vendéglátásért!!! És külön köszönet, hogy elirányítottak minket egy helyi lengyel szupermarketbe, ahol rég nem kóstolt termékekkel találkozhattunk. Teljesen otthon éreztük magunkat az igazi hentespult előtt, ahol kolbászok, disznósajt, szalonna volt. A hűtőpultban kenőmájas, a polcokon igazi házias lekvárok, befőttek, ó, hogy tudnak ezek néha hiányozni!

Utolsó nap bepillantottunk még az állatkertbe, mert megtudtuk, hogy ingyenes, de sajnos a legtöbb állat már a ketrecében volt és nem a kifutós részen.

Folyt köv. további élményekkel a Milwaukee-i átruccanásunkról...

LAKE EFFECT DINER

E váratlan hétköznap esti kimenő/randi a lányaiknak köszönhető, hogy már nyolckor kidőltek és a gyerekvigyázó szomszédainknak! A helyet már régebben kinéztük,  igazi amerikai bisztró hangulatú kajálda, pontosan olyan, mint a filmekben. Ahol pörög az élet és nagyüzemben készül a kávé. Forgalom nem volt túl sok, de a hangulat az tökéletes volt! A rengeteg fémes felüleletet (még a reluxa is fém volt) halványrózsaszín és sárga csíkok törték még. 

Még a tévé is tökéletesen illet a helyhez, szintén fémes színével, amiben a helyi hírek mentek, persze lenémítva.

A választás gyors és egyértelmű volt, hamburger sültkrumplival, rendelés után pedig már bőven volt idő felmérni a terepet. Pont olyan volt mint amilyenre számítottunk. 

élőben sokkal szélesebb a vállam csak
 nem akartam kitakarni az egész helyet :)

Ahhoz, hogy minden a helyén legyen megjelentek a zsaruk is, de valszeg nem először életükben, mert nekik sem tartott sokáig a rendelés. Nem volt tömve az étterem, de azért folyamatosan jöttek a vendégek. A kaja teljesen rendben volt, a krumplin rajta a héja, hogy látszódjon, hogy tényleg abból van, a marhahúsról pedig az étlapon feltüntették, hogy hormonmentes friss marhából készült.

Vacsora közben kétszer is megjelent a felszolgálólány, hogy megkérdezze, minden rendben van-e, harmadjára pedig a számlát hozta, hozzátéve hogy nem sürget minket. Egyszer azért kíváncsi lennék még, hogy milyen a reggeli pörgés, hogy jobban jönnek mennek-e az emberek és a kávé közben beleolvasnak-e az aznapi hírekbe és mindig társalognak-e a pincérnőkkel?

Az igaz probléma inkább az lesz egyszer, amikor a lányaink megkérdezik hol és mikor is készültek ezek a képek, mit is fogunk Nekik mondani... J

FAMILY DOLLÁR

„Menjünk az OBI-ba!”, hangzott el otthon sokszor. Hetente kétszer, vagy akár többször is, hiszen akinek háza van, sőt felújítandó háza, annak mindig szüksége van valamire. Mikor beköltöztünk szinte ismertük az eladókat. És ugye közel is volt, mert kocsi nélkül haza tudtunk sétálni a dolgokkal, ha éppen kellett. De karácsonykor is remek dolgokat lehetett ott találni, no meg nőnapkor, meg bármikor és volt pontgyűjtőjük, meg akciós kuponjuk, és simán vissza lehetett vinni, ha valami nem volt jó...  

És ez pont így Amerikában is megvan, csak egy másik bolttal! „Menjünk a Family Dollárba!” Csak pár perc séta. Igaz ez nem egy építőipari, lakberendező áruház és nem is százforintos bolt, de szinte minden kapható amire szükségünk van. Hólapát, papírzsebkendő, fogkrém, halkonzerv, csomagolópapír, cellux, merőkanál, tű és cérna, almás falióra, buborékfújó, gyerekcipő, rágógumi, boríték, füzet az iskolába és sebtapasz, aszfaltkréta... 

Első körben mindent itt nézünk meg, mert a legtöbb dolog olcsóbb is, mint máshol szokott lenni. Ehhez jön még a kuponakciójuk is, azaz a blokk alján van havonta egyszer egy kedvezményes rész. Ha 25 dollár felett vásárolsz,  5 dollár kedvezményt kapsz. Ezt mindig figyeljük és ezzel együtt szoktuk megejteni a havi nagy bevásárlást. A lányok csak közeli boltnak hívják, és ha oda indulunk nem kell kétszer szólni nekik, mert tudják, hogy mindig valami huncutság is kisül belőle nekik. Itt viszont valószínűleg az eladók ismernek minket, hiszen nem nehéz összetéveszteni egy fura nyelven beszélő kétgyerekes családot.

SZENT PATRIK NAP

Chicago-ban még a folyót is zöldre festik

A Valentin napi vöröset és rózsaszínt felváltotta a zöld és a háromlevelű lóhere. Szent Patrik Írország egyik védőszentje tiszteletére, március 17-én ünnepséget tartanak, nemcsak a hazájában de az Egyesült Államokban is.

Pénteken Emese óvodájában is mindenki zöldbe öltözött, az óvónénik fejére mókás sapkák és rugózó lóherés hajpántok kerültek, ruhájukon kitűzők, lábukon zöld zokni. 

Még a hal akváriumába is lóhere költözött. Persze zöld volt a tányérjuk, a szalvétájuk, a szőlőjük, de még a tejük is (egy kis ételfesték átvarázsolta). 

A napi bevásárlás közben, mi is számos érdekességre akadtunk. Természetesen a fánkok is ünnepi ízvilágot kaptak, amit nem hagyhattam kóstolás nélkül. Egy mentás csokisra esett a választásom, ami természetesen zöld, de éppen kellemesen mentás ízű volt.

A vasárnapi felvonuláskor értettük, meg hogy miért is árultak mindenfelé ennyi pólót, sapkát, trombitát, nyakláncot... Nem messze tőlünk az egyik forgalmasabb úton rendezték meg az ünnepi felvonulást. Nem volt nehéz megtalálni merre is menjünk, mert az utcát ellepték a zöld emberek, csak követni kellett őket. De mire megérkeztünk csak akkor ért minket az igazi meglepetés. 

Hihetetlen mennyiségű ember táborozott, valószínűleg már jó ideje az úttest két oldalán, kempingszékekkel, csemegékkel felszereleve, miközben az árusok középen tologatták a kocsijkukat és árulták a kiegészítőiket, akinek még éppen szüksége lenne rá, illetve a zöld vattacukrukat.

Majd megérkeztek a felvonulók és megkezdődött az ünnepi parádé. Nóri a megérkezésünkkor rögtön elaludt és a skótdudák, hangszóróval felszerelet kamionok, táncosok, zenekarok sem ébresztették fel. Egy háromnegyed óra szúnyokálás után viszont ébredezni kezdett és addigra már nekünk pont elég is volt Emesével, mert mindkettőnket lefárasztott ez a hangos, nyűzsgő látvány.

Hazafelé már a Maszkabálból a kedvenc nótámat énekeltük: „Az igazi férfi mindig zord, az igazi férfi kockás szoknyát hord.”  Emese már egy párszor meg is kérdezett, hogy apa miért nem hord szoknyát. Talán mert skótdudán sem játszik.

TAVASZI DÉLUTÁN

Buffalo-ba is megérkezett a tavasz! Pár nap átmeneti időjárás után tegnap egészen nyárias időnk volt. Nórinak kellett is venni egy napszemüveget, mert tűrhetetlen volt, hogy Emesének hoztunk, Neki pedig még nem volt...

Gondoskodtunk az autóról is, ahogy Emese mondta, azután pedig kimentünk a kikötőbe nézelődni, piknikezni. 

 A séta során Zsuzsi kapott egy jelképes fagyit, aztán csak azt vettük észre, hogy Nóri ülve elaludt a kiskocsiban.

HOE DOWN – THE SKIFFLE MINSTRELS KONCERT

Az oviban mindig hirdetnek különböző programokat, hol csak a kicsiknek, hol pedig az egész családnak. Van ami ingyenes, van amiért valamennyit fizetni kell, de a plusz bevétel mindig az óvódáé marad. Én voltam már nyílt napon Emesével, amikor a szülők is megnézhették, hogy hogyan telik egy nap és még tízórait is kaptunk. Majdnem voltunk valentin napi bulin is (már megvolt a jegyünk csak betegek lettek a kicsik). Legutóbb viszont ezt a koncertet hirdették ki, és kaptunk az alkalmon, mert bízunk benne, hogy ezekkel az alkalmakkal Emese is kicsit jobban feloldódik amerikai közegben, no meg jó bulinak is hangzott.

A fellépő a Skiffle Minstrels volt, amit sokáig egy country zenekarnak hittünk, de mint pár perce kiderült ez a skiffle vmi más zenei irányzat, ezt találtuk rá a neten, szerintem a második jelentés vonatkozik erre a zenekarra:

skif·fle/ˈskifəl/

Noun:

1.   (in the US) A style of 1920s and 1930s jazz deriving from blues, ragtime, and folk music, using both improvised and conventional...            2. A kind of folk music with a blues or jazz flavor popular in the 1950s, played by a small group and incorporating improvised instruments...

Nekünk nem tűnt fel, hogy ez nem country zene, bár szerintem az amerikaiaknak se, mert a legtöbb kicsi vmi cowboy-os kalapot, sheriff csillagot viselt.

A buli az óvoda melletti templom egy hatalmas termében volt. Volt hot-dog, chili, sütik (cookies – lapos köralakú édeskeksz) és innivaló. A lakmározás közben már beindult a zene és hamarosan a buli is. 

A mi csoportunkból sajnos csak kevesen voltak ott és Ők se nagyon táncoltak, de azért a mi csajaink kitettek magukért. Leginkább Emese, akit nem lehetett elcsábítani a tánctérről. Főleg azután nem, hogy megérkezett "barna hajú" Melissa néni, az egyik óvó nénije (van szőke hajú Melissa néni is), aki besegített az ételkiosztásnál, ami közvetlen a tánctér mellett volt. Emese pedig még vidámabb lett, mesélt Neki, de leginkább táncolt és táncolt ...

Ezt nem lehet igazán elmesélni, talán a videó valamit visszaad belőle. 

Egyszer azért majd gondban leszünk, amikor hazamegyünk és nem tudjuk magunkkal vinni az óvónéniket és csoporttársakat...

Jó buli volt, már várjuk, hogy mi lesz a következő program!

MÁRCIUS 15

Természtesen itt is megünnepeltük március 15-ét és a szabadságharcot. Itt azért egy kicsi magyar közösség van, amit a helyi Magyar Ház (http://www.magyarhaz-inbuffalo.com/) mindig próbál összeszervezni ilyen ünnepeken. Általában fellépnek a helyi cserkészek, az itt tanuló diákok, van műsorvezető, ünnepi szónok, himnusz zongorakísérettel, versek utánna pedig egy finom vacsora.

Mi a helyi diákok is készülünk mindig valami zenés, verses felolvasós programmal, amiben én is részt vettem eddig.

Az itteni megemlékezés során sokkal mélyebben hatottak az elmondott gondolatok, mivel a kinti magyarok nagyrésze 56-ban menekült és résztvevői, megélői voltak az akkori eseményeknek. Tudják mit jelent egy szabadságharc. Az elmondott szavak nem csak versrészletek Nekik, hanem valós eseményeket társítanak mellé a saját életükből és bizony könnyel telik meg a szemük... Ezek nekünk is új, mélyebb gondolatokat adnak.

Szintén érdekes volt kimenni az itteni, Buffalo-i Petőfi szoborhoz és felolvasni a Nemzeti Dal-t. Egy olyan szobornál, amit a hazájától elszakadt, de magyarságukat legdrágább kincsüknek tartó emberek saját pénkükből állíttattak.

A Magyar Ház-as megemlékezés után finom, disznótoros vacsorával láttak vendégül, köszönet érte és köszönet mindazért a rengeteg törődésért, amit Tőlük kapunk!

CHUCK E CHEESE

Emese csoporttársának köszönhetően ismét szülinapi buliba voltunk hivatalosak. Az anyuka elmondása szerint az előző hely, ahol már voltunk (Bounce Magic), egy gyorsétterem és e között gondolkodtak, de végül a kislány választása erre a helyre esett. Úgy gondoltuk, hogy mi már felkészültek vagyunk minden amerikai ünneplésre az előző óta, de bevallom tévedtünk.

Méretere nem volt nagyobb, de mintha kétszer annyi ember lett volna bezsúfolva. A terem felében játékok voltak, de sajnos nem ugrálóvár vagy hasonló, hanem inkább játékgépek gyerek változatban. Volt közötte teljesen ártatlan, ezekkel játszottunk mi, de nem kevés lövöldőzős, rombolós és verekedős is akadt. Itt is volt a kisebbeknek kialakított rész, ott találtuk szinte az egyetlen páros játékot, ahol egy korongot kellett kapura lőni egy ütővel. Itt Emese játszott is az egyik barátnőjével, majd Nórival.

A terem másik felében volt az éttermi rész, asztalok sora szorosan egymás mellett. Mi szerencsére a szélére kerültünk, így nem mászkáltak át rajtunk és a felnőttek is leülhettek. A terem végében pedig volt egy színpad, hatalmas figurákkal, akik pislogtak és zenéltek is. Mellettük egy tévé, amit Emese felváltva nézett az ember méretű, mozgó színpadi figurákkal.

Az italok itt is jegesek és borzasztó édesek voltak, de a pizza vékony és ropogós szélű volt. A torta hihetetlen színekben játszott és két centi vastag édes tejszínhabos máz borított. Az ünnepelteket, a többi asztalnál együtt egyszerre köszöntötték fel. Chuck E Cheese (egy egérjelmezes ember) személyesen jött énekelni és gratulálni nekik. Az ünneplés után szabadon játszhattunk még, amihez játékzsetonokat is kaptunk. Kb. két órát voltunk ott, de a gyerekekkel együtt mi is rettentően elfáradtunk. Mennyire volt gyerekbarát ez a hely, azt mindenki maga ítélje meg. Annyi viszont még kiderült, hogy a szülők 20-30 évvel ezelőtt is ugyanitt ünnepelték a saját szülinapjaikat, bár valahogy melegebb emlékeik voltak a helyről. 

Mi a szülőkkel egy picit tudtunk barátkozni, amennyire a hangerő megengedte, a gyerekek pedig azóta is boldogan játszanak a lufijaikkal és a Chuck E Cheese-es szívószálas poharukkal. A csajoknak óriási élmény volt, másnap Emese sokat emlegette a csoporttársait és Nóri is simán mondogatta, hogy csak-í-csíz :)