csak díszítés volt |
Milwaukee-ban egy teljes napot töltöttünk el, de mivel egész nap esett az eső és városnézésre esély se volt, így délutánra tartalékprogramként vettük elő ezt a sörgyárlátogatást. Az egész program ingyenesnek bizonyult és nagyon kedvesen fogadtak minket. Megkaptuk a belépőjegyünket és az indulásig megnéztük az ajándékboltukat ahol azért még jó sok időt el lehetett volna tölteni. A program egy rövid videóval indult, hogy hogyan alakultak meg. ( röviden: F. Miller Németországból indulva hosszú út után Milwaukkee-ba érkezve 1855-ben alapította a céget. Az évi 300 hordós termelésből pedig mára a világ egyik legnagyobb sörös cége lett).
A videó közben Zsuzsi kiment Nórival a mosdóba, mert hát mikor is jönne a természet hívó szava J. A csoportot lekéstük, de legalább Nóri sokkal elégedettebb volt. Én talán kevésbé... de végül a jegykiadó srác segített és utolértük a csoportot.
Innentől már csak négy blokknyi távolságot kellett leküzdenünk két gyerekkel, némi gyerekhordozással (nem volt babakocsi konform a túra), pár lépcsőzéssel, de tudtuk, hogy a célban fejenként három sörminta is érkezni fog!
A sörgyár egy egész völgyet foglal el, különböző épületekkel, köztük fogadóval, sörkerttel no meg a gazdasági épületekkel. Mi a palackozóval kezdtük, hatalmas csarnok és száguldoztak a dobozos és üveges sörök, majd jöttek szépen kartonba csomagolva.
A logisztikai raktár szintén nem volt kicsi, hogy a méreteket szemléltessem egy pár adat:
- 18 500 nm-es alapterület
- több mint 500 000 karton sört tárolnak egyszerre
- az egész raktárnyi árukészletet 24-36 óra alatt átcserélődik
Utánna jött a sörfőzde, de sajnos nem mondták előre, hogy ehhez 5-6 emeletet kell sétálni és hogy egy legalább negyven fokos helységbe érkezzünk... Természetesen gyerekekkel!
A következő épület viszont már a söröző volt! Nem is akármilyen, igazi hangulatos fa berendezéssel. Jöttek az ingyenperecek, sörök, narancsos üdítő. Várakozásainkhoz képest nem kis műanyag kávéspohárnyi adagot kaptunk, hanem rendes üvegpohárnyit. A Miller Lite volt az első. Lite=Light. A Lite kalóriaszegényt jelent és ezért Amerikában ez a sörkategória a legkedveltebb.
Nekem ezt a kalóriaszegény marketinget nem nagyon adnák el, de biztos lenne olyan trendi vásárlói réteg, akinek ez otthon is bejönne... Szóval hazai sörgyárak, itt egy ötlet! Cserébe bármilyen reprezentációs vagy teszt mintát elfogadok J
A Miller High Life, már egy prémiumabb sör következett, majd harmadiknak egy citromos volt terítéken. Mivel autóval voltunk és kb egy sörnyi alkoholmennyiség mellett lehet itt vezetni, így utóbbi kettőből már csak a kóstoló kedvéért ittam, de az első a hosszú várakozás miatt szinte húzóra bement...
Némi extraperec után teljesen pozitív élményekkel távoztunk.
A csajok narancslevét még egy-két napig emlegettük, mert olyan narancssárga bajuszt csinált Nekik, ami hosszantartó mosolyt rajzolt az arcukra :)
No comments:
Post a Comment