Lassan már csak egy pár óránk van itt Buffalo-ban. Nagyszerű élményeink vannak és rengeteg új gondolattal és még több segítőkész emberrel, baráttal találkoztunk itt. Mindezt egy blogon keresztül nem lehet átadni, de még most egy év távlatából és nem kevés bejegyzés után is úgy érzem, hogy rengeteg dologról nem számoltunk még be.
Hogy mekkora élmény a nagy tavak mellett lakni, milyen csodálatos partjuk van és mennyi látnivaló van mellettük. És az, hogy az óceánról egészen a felső tóig, mintegy 2300 mérföldet be lehet menni az ország közepébe vízi úton, óceánjárókkal. Van egy kirándulós hajójárat is, ami kb két hét alatt visz végig a nagy tavakon, élmény lenne egyszer végigutazni.
Buffalóról, hogy minden sarkon tudod, hogy nem akármilyen városban laksz, hanem Buffalo-ban, ahol még a közlekedési táblákra is odarajzolnak egy bölényt, de a legtöbb intézmény, vállalat előtt is van bölényszobor.
Az ünnepnapokról, amik tényleg ünnepek itt hiszen a legtöbb embernek csak 10-15 szabadnapja van egy évben, így jobban várják ezeket. A többségük számára ezek nem is fizetett napok, hiszen nagyrészt itt kártyás rendszer van belépésnél és kilépésnél is, így a pontos ledolgozott időre jár a fizetés.
Ó és a fizetés itt kéthetente van. Így minden hónapban kétszer kapsz fizucsekket a saját kezedbe. Mivel kézbe kapod jár ezzel egy jó érzés és kétszer is örülsz neki. Mivel 52 hét van így van két hónap, amikor három csekket is kapsz. Olyan mintha egy kis jutalmad lenne.
És, hogy a mi szemünknek mekkora túlzásokba esnek ezeknél az ünnepeknél. Boltok telnek meg a különböző árukkal, amik mind erre az egy napra vannak kihegyezve.
Mindaz az áru, amit ételnek hívnak, a "junk food", a különböző előrecsomagolt gyorsételek.
Úton útfélen pedig rengeteg automatájukvan, nem csak a klasszikus italautomatra, van energiaitalos, csokis, de fagylaltos vagy szendvicses is. Az újság is egy kicsi automatából jön, de láttunk bélyegeset, vagy olyat, ami az aprópénzt váltja be csak bele kell önteni.
Mindemellett, és a fogyasztói társadalom ellenére másképp állnak a valláshoz. Az emberek nagyrésze elmegy templomba, azt nem tudni, hogy csak úgy mint egy klubba, vagy közösségi helyre, de sokkal inkább előtérben van ez a gondolat. Nem tabu erről beszélni. Általában hisznek benne, hogy létezik "valamilyen felső, rajtuk kívülálló erő". Nem egyszer kerültem olyan helyzetbe, ahol a beszélgetés után a "teendők" közé bekerült egy felajánlás, hogy "imádkozok majd érte". Vagy az orvosi rendelőben elmondott ima, vagy kérés a doktor felé, vagy éppen a doktor imában hordozása.
Amikor bemegyek a bankfiókba, akkor megismernek és nevemen szólítanak, érdeklődnek. Sokszor még az utcán is köszönnek egymásnak az ismeretlen emberek. Bármilyen beszélgetés előtt megkérdezik, hogy "How are you", hogy "hogy vagy" még a boltban is.
Mindenki autóval jár szinte, az idősebbek, akik már nem vezethetnek valamilyen ok miatt szinte úgy érzik, hogy a szabadságuktól lettek megfosztva. Ugyanakkar van tömegközlekedés, van metró, de a metrón például mindig van ülőhely és csak 10-15 percenként jár.
Télen már az időjárás előrejelzésre felsózzák az utat. És ha valamit ők csinálnak azt rendesen teszik, nagydarab rögös sót használnak bőven, amitől aztán hatalmas rozsdafoltok lesznek a kocsikon, vagy akár ki is lyukasztaja őket.
A rengeteg amerikai zászló, ami szinten minden házon, de még a kukásautón is ki van téve, ki van ragasztva.
És a mókusok, akik itt élnek körülöttünk. Hiába lakunk a belvárosban minden nap több mókust is látunk. Szomszéd háztetőn, telefonpóznán. A lányok mindig kifigyelik őket, sőt néha enni is adnak Nekik. Külsőbb kerületekbe pedig az őzek járnak be és dézsmálják meg a kiskerteket.
Hirtelen ezek ugrottak be, de biztos, hogy számtalan egyéb is van. Más világ, másabb mint Európa vagy Magyarország nem lehet azt mondani, hogy jobb vagy rosszabb de nagyon jó volt mindezt személyesen megélni.
