Tegnapelőtt este volt az utolsó alkalom, amit közösen
töltöttük a szomszédainkkal, azaz az általuk szervezett buliba mentünk mi is
el. A szomszédságunkban lévő community garden-ben volt az összejövetel.
Ötkor már székeket, asztalokat hoztak, sőt még egy sátrat is
felállítottak. A menü egy részét a
block club biztosította, az italokat és a többi dolgot mindenki maga hozta. Mi
a kezdésnél segítettünk a pakolászásban, majd Zoli elment iskolába.
Mi a lányokkal maradtunk, buborkét fújtunk, aszfalt krétával
rajzoltunk, beszélgettünk, majd jól belakmároztunk. Mindenki kitett magárért,
így tényleg különleges finomságokban volt részünk mint pl. vadrizs naranccsal
és datolyával vagy waldorf saláta. A kisebbikünket megint elszólította a
természet, pont jókor, mert közben Zoli is hazaérkezett. Így közösen tértünk
vissza, de mi már csak desszertet csemegéztünk a lányokkal.
egy montázs a közösségi kertről, ahogy közösen építették teljesen összekovácsolta ennek a pár utcának a lakóit (fotó a netről) |
A gyerekeknek vízi bombát fújtak fel a kerti slaggal, de a
mi lányaink csak kisbabaként őriztek egy-egy darabot belőle és ha mégis
kipukkadt, akkor hatalmas kacagás lett az eredménye. A többi gyerek között
komoly csata folyt, a ruhájukból csak úgy csavarni lehetett a vizet. Egyszer a
kerti slagnak Zoli is áldozatul esett. J
De szerencsére fáznunk nem kellett!
Mi sötétedés körül jöttünk el, de a buli
késő éjszakáig tartott. Otthon ezt elképzelni sem tudnánk, hogy a környező utca
lakói ételekkel, legjobb sörökkel összejöjjenek, a gyerekek szabadon
szaladgáljanak és közösen órákat játszanak, beszélgessenek. HM-től búcsúajándékként Jim (a férje) által
készített gyönyörű kitűzőket kaptunk.
No comments:
Post a Comment