BEMUTATKOZÓS PARTI NÁLUNK

Vasárnap délutánra egyszercsak szerveződött egy összejövetel nálunk ismerkedés és köszönet céljából a sok segítségért.  A társaság nagy része délelőtt közösen kirándult, de mi autó és gyerekülés hiányában, nem vettünk rajta részt. Igaz, ezt a problémát is megoldották volna nekünk, mert ugye itt nincs lehetetlen kérés, de mi inkább nem vállaltuk be. Szóval úgy volt meghirdetve, hogy mindenki hoz valami kaját és akkor minden sima. Mi Andival egy kis fasirttal és salátával készültünk, de hát ugye a többiek nem háziasszonyok lévén buli kajákat hoztak, ami összességében felért egy kulináris utazással. Egyik részről mi ilyeneket otthon se nagyon veszünk, másrészről jelenleg minimálprogramon vagyunk és harmadsorban, mert itt ugye semmi nem az, aminek a neve után elvárhatjuk tőle. Gondolom nem okoz senkinek meglepetést, hogy  a lányok ötórától este tízig folyamatosan ettek és Emese a fogmosásnál panaszkodott, hogy éhes! Ez viszont számomra már tényleg rejtély! Miket is hoztak? Egy nagy zacskó bébirépát és kukoricachipset, hozzá kétféle mártogatóssal, kekszet, mogyorót, pocorntot... Az utóbbi érdekessége, hogy itt a mikrón van egy külön popcornt gomb/ funkció. Na gondoltam ezt ki kell próbálni. Hát, tökéletes lett! Kb. öt szem nem pattogott ki, ami otthon nekem szinte lehetetlen elsőre! Éljenek az amerikai mikrók! Az italok szintén megérnek egy bejegyzést, azaz a sörök, de ebben a témában Zoli az illetékes! A legdurvább kaja az a lime-os tortilla chips. Hát ilyet soha! Mint egy szúnyogriasztó! Brrrr.... A többieken kívül érkezett még két doboz gyerekruha, a gyülekezetből, ismeretlen felajánlótól! Már hallottam róla, hogy kapni fogunk, ezért mindenfélére fel voltam készülve. Vagyis nem! Itt a kirakós ruhák, nem olyanok, mint otthon. Kinyúlt, kifakult, ilyen-olyan holmi! A legtutibb, cukibb, márkásabb lánykaruhák. Igaz, hogy 18-24 hónaposra valók, de azért így is találtunk benne jókat. Nóri a korához képest elég magas, de vagy 10 nadrág jó lesz rá. Emese lelkesen nézegette, hogy neki melyik lehet való, így másodjára átválogatva végül neki is kiszedtem belőle halásznadrágokat, amit ma már lelkesen fel is vett. A maradék pedig ment Rebeka babának, mert ugye ő még csak egy éves múlt. Ha ezt tudtam volna, Nórinak nem pakoltam volna, ennyi nadrágot... De köszönet ismét a gondviselésért! Ja, és ha nem kellettek volna, akkor ment volna a csomag a vöröskeresztnek! És kik is voltak itt, hogy egyszer név szerint említsem a segítőinket: Noémi, Máté, Tamás, Csanád, Balázs, Ágó, Réka és Miki és ehhez jöttünk még Mátéékkal mi. A többiekről csak annyit, hogy fantasztikus ember valamennyi, ahogy hozzáállnak a dolgokhoz, amiért segítik egymást és minket is, hogy nincs önzőség és furakodás közöttük, no és persze, hogy valamennyien imádták a kicsitket. Hol az egyik, hol a másik simogatta, dögönyözte őket, vagy éppen épített vagy beszélgetett velük. Szóval jó kis összejövetel volt ez  így elsőre.