Pages

Monday, August 29, 2011

ORIENTÁCIÓ


Véget ért az orientációs programom, tökéletes volt! Minden jótanáccsal elláttak minket, szabadon kérdezhettünk és közben megcsináltuk vagy elindítottuk a legtöbb hivatalos dolgot (diákigazolvány, bankszámla, biztosítás stb)
Maga az orientációs program minden nemzetközi diáknak szólt. Rajtam kívül egy lány volt még aki graduate képzésen van, mindenki más 17-21 éves. Teljesen más világ! Nem érzem, hogy ez olyan régen lett volna, vagy talán eddig nem éreztem. Egyik legnagyobb probléma például az volt, hogy Európában 18 év fölött lehet csak alkoholt fogyasztani, itt pedig 21 év a korhatár. A kérdés, hogy hogyan fognak alkoholhoz jutni és bulikba menni és még ott is valahogy kijátszani ezt a szabályt a legkardinálisabb problémakörnek bizonyult. Természetesen nem tanároktól kérdezgették ezt, de szerencséjükre a campus tour (járjuk körbe az iskolát túra) –t vezető sráctól, aki már 3 éve van itt és 21 lett nagy megnyugtatást kaptak J
Szerencsére ezen kívül is választ kaptunk a legtöbb kérdésünkre és közben sikerült összebarátkozni az international office (nemzetközi tanulmányi osztály) dolgozóival. Hosszú távon ez biztos jól fog jönni, de már kiállították a papírt a Social Security Number igényléshez (TB kártya szerű dolog), hogy munkát tudjak vállalni a campuson.
Emellett különböző programokat szerveztek és végig kajáltattak J

No comments:

Post a Comment