Tuesday, August 30, 2011
BONTJÁK A HÁZAT
Hétfő, ismét munkanap. Megérkeztek a tetőfedők. Vannak vagy hatan, egy pillanat alatt létrákkal felállványozták a házat, felmásztak a tetőre és, mint a rajzfilmekben elkezdtek lebontani mindent. Hihetelen sebességgel repkedtek le a darabok, mi csak ámulva néztük a házból. Ezzel a tempóval pár nap alatt meglesznek. Mindenfelé szállt a por és a törmelék, így az összes ablak le volt húzva, ebben a melegben is. A forróvizes csapot sikerült pár nap alatt elrontani, még szerencse, hogy tele van a ház munkásokkal, mert az egyik hipp-hopp meg is varázsolta. A szárítót még nem kötötték ki, így még mindig a konyhánkban van, de majd reméljük az is lekerül az alagsorba. Ez miért is fontos? Még nem is említettem az újabb hihetetlen történetet. Mátéék séta közben rátaláltak egy garázs kiárusításra, ami itt nagy divat. Ha valaki elköltözik kiárusítja mindenét, így olcsón hozzá lehet jutni dolgokhoz. Így vettek is egy kenyérpirítót és egy komódot, de nem tudták elhozni. A tulaj felajánlotta, hogy majd elhozza nekik, mikor kiderült, hogy diákok, akik családostul most költöztek ki stb. Másnap épp indulni akartak, mikor megjelenik a tulaj kocsija és elhozta ingyen azt a másik komódot is, amit szintén nézegettek, de nem vettek meg és még egy két apróságot, amivel Andi szemezett, de még ezen felül is egy melegszendvicssütőt, szűrőt, edényeket, majd kérdezte, hogy kell-e a konyhaasztal székekkel, mert az is van neki. Máté bemutatott és mondta, hogy én szintén egy magyar diák felesége vagyok, aki most jött és mi szívesen elfogadnánk az asztalt. Térült-fordult és már hozta is. Na ezen szoktunk már enni a konyhában, és mivel kicsit szűkös a hely, jó lenne ha lekerülne a szárító. Ja, és az asztal 30 dollárra volt meghirdetve a székekkel. Mikor Máté mondta, hogy épp biciklit indultak venni, akkor persze kiderült, hogy az is van neki! És nemrég még otthon azon tanakodtunk, hogy majd tejfölös poharakból fogunk inni és a gyerekeink is azzal fognak játszani! És még a mai nap fontosabb eseményei. A lányokat átköltöztettök a rózsaszín szobába, ma éjjel már ott alszanak. Zolinak megvolt az első hivatalos órája az iskolában. Kaptam egy 8 dolláros akciós kézi habverőt, hogy tudjak majd alkotni a konyhában, de leginkább Emesének tortát sütni a szülinapjára és a boltba a pénztárnál egy ismeretlen vásárló férfitól a lányok csak úgy kaptak egy-egy mini snickers csokit! Ez Amerika J
Labels:
itthon
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment