MIT IS CSINÁLUNK?

24 óra nem tűnik soknak, de most az életünk kerete változik meg ennyi idő alatt. Másik kontinensre helyezzük át az életünket, családostól, sok utazással és sok várakozással.

Hónapok óta készültünk rá, hol aktívabban, hol csak háttérben más dolgok mellett, volt amikor nagyon hittünk benne, volt amikor szinte feladtuk. Ugyanakkor mindig haladtunk lépésről lépésre minden kisebb-nagyobb akadály elgördült. Viszont csak a családi búcsúzkodások végén kezdtem el igazán érezni, hogy ez az egész most kezd el igazán történni.

A repülőn Amszterdamba pedig azt beszéltük, hogy ez most mi, kicsit olyan mintha egy film vagy színdarab lenne, fogjuk két lányunkat, 4 bőröndöt 4 kézipoggyászt és megyünk. Hétfőn még jól fizető állásom volt, most pénteken pedig megváltoztatjuk az életünket. Mit is csinálunk? 

A tények semmitmondóak, kiköltözünk, Buffalo-ba, az USA-ba másfél évre, elvégzek egy MBA képzést, angolt tanulunk, beilleszkedünk egy másik világba.

A lényeg pedig nem ebben van, nem mi vagyunk a cselekvők ebben a történetben, mi követtük, követjük az eseményeket és bízunk, hogy jó úton járunk, titkon tudjuk, csak magunknak se merjük kimondani :)

Hála Istennek valahogy összejött ez a lehetőség, már most nagyon sok értékes emberrel találkoztunk ezzel az alapítvánnyal és útunkkal kapcsolatban. Olyanok is segítenek, akik soha nem is találkoztak velünk. Úgy érkezünk meg kinti lakhelyünkre, hogy egy magyar diák segtségével a helyi magyar közösség szerezte meg végül a lakást, amit ki tudunk bérelni, összedobtak bútorokat, evőeszközt, ágyneműt,a jelenlegfi kinti diákok takarították ki és rendezgették össze a dolgokat, de ki tudja, hogy mi más vár még minket, nehéz még ezt most megmondani a Detroiti váróteremből...

Pár órával ezelőtt, a Detroiti amerikai beléptetésnél sikerült elbizonytalanítani az immigration officer-t is. Amikor azt kellett mondanom, hogy teljes tandíjmentességet kapok a programra, és hiába kérdezgetett de ezt se munkával se kutatással, és semmi más spéci dologgal nem törlesztem az iskola felé, egyszerűen visszatérek Magyarországra és vmit kezdek a megszerzett tudással, új szemléletekkel...

Ez az önzetlenség még az immigration officer-nek is elképzelhetetlen volt, megmaradtunk a papírmunkánál a pecsétet megkaptuk.

Az,  hogy mik fognak következni nem tudjuk, próbálunk nyitottak maradni és minél több dolgot befogadni és megélni...