Buffalo-tól mintegy másfél órányi autózásra van ez a csodálatos nemzeti park. Valószínűleg nem érdemtelenül a "kelet Grand Canyon"-jának is szokták emlegetni. Sajnos nincs összehasonlítási alapunk :)
Már maga az autóút is gyönyörű volt. Itt általában sokkal párásabb a levegő, mint otthon így a természet szinte majd kicsattan az energiától. Minden zölden burjánzik.
A táj ahol vezettünk pedig teljesen dimbes-dombos. Az egyes farmokon pedig hatalmas házak és istállók voltak, gépekkel és természetesen 2-3 kocsival. Egészen vadregényes részek is voltak. A kis falvakban pedig látszott, hogy azért kicsit patinásabb korokat is megéltek, néha olyan "Miért éppen Amerikás" érzésünk volt, mintha a sorozatbéli kis falun mentünk volna át.

A parkról pedig inkább beszéljenek a képek! Mi nagyrészt a park délebbi felét jártuk végig a kiskocsinkkal, amit így a lányok is élveztek. Rengeteget fényképeztünk, még Emese is csinált rólunk egy képet!
Az amerikaiak más stílusban látogatják ezeket a helyeket, felpakolják a családot, barátokat, grillsütőt, kerti padot, sátrat, hűtőládákat és egész nap kint sütögetnek, játszanak.
A grillhusok illata pedig nagyon incsiklandozó volt a mi kis szendvicseinkhez képest!
No comments:
Post a Comment