BÚCSÚ AZ OVITÓL

 Tisztán emlékszem az első találkozóra, mikor hárman indultunk neki egy közös megbeszélésre az óvodába. Akkor még egy szót sem értettek egymás nyelvéből az ovónénikkel, de lelkesen vágtak neki a feladatnak, mi pedig bizakodóak voltunk. Most pedig elérkezett a búcsú pillanata, ami könnyet csalt a szemünkbe Melissa nénivel.

Hálásak vagyunk érte, a sok plusz figyelemért és törődésért, amire azért szükség volt hozzá. Emese igazán fel sem fogta az egészet, hogy minek is van vége. Volt néhány nehéz napja, amivel megküzdött, de reméljük csak a szép emlékek maradnak meg neki. Mi tudtuk csak az ovónénikkel, hogy honnan indultunk és hova jutottunk, micsoda lehetőség volt ez neki. Emese még nem beszél folyékonyan angolul, viszont mindent megért környezettől függetlenül, amit bárki megkérdezne egy vele egykorú gyerektől. Pár szavas mondatokat alkot és a kiejtése jobb, mint a miénk. Énekelget, a kézügyessége is sokat fejlődött, felismeri és le is tudja írni a nevét, ismeri a számokat és a betüket és sokkal nyitottabb, befogadóbb lett a világra, azzal hogy különböző színű és nemzetiségű csoporttársakkal jászott nap, mint nap.

dupla Emese, egyik egy rajz a másik pedig a szerzője

Kezdetben inkább olyan tevékenységeket választott, amit egydül lehet csinálni, az utóbbi időben pedig már ő hívta a társait játszani. Aki ismeri őt tudja, hogy rajtunk kívül nem egy odabújós, puszilkodós típus, viszont Melissa nénit annyira megszerette, hogy mindig egy nagy öleléssel köszönt el tőle a nap végén. Ezt a furcsa kis „idegent” a többiek is megkedvelték, mert rögtön szóltak neki, ha megérkeztünk érte és nem vett észre minket, név szerint köszöntek el tőle, vagy az ablakból kiabáltak neki, mikor mi még csak az udvaron voltunk reggel.

A hivatalos búcsú kedden volt egy közös piknikkel egybekötve. Most csak 10-re kellett menni. A chapelben (kápolnának nevezett közösségi terem) közösen elénekeltek pár dalt, amit év közben is szinte minden nap énekeltek, mert az időjárásról vagy hasonló dologról szólt. Utána lementünk a kertbe a játszótérre, ahol közös eszegetés, beszélgetés és játék volt.

Minden gyerek megkapta az éves rajzait, mágneses nevét, amit reggelente áthelyeztek, jelezve hogy ott vannak-e, az egérkét a szekrénykéjéről illetve egy kis ajándékot is. Egy verses mesefüzetet a tenger lakóiról, egy ceruzát, egy abc-s zenés cd, amit évközben hallgattak, ha egy új betűt tanultak, és egy tablószerű képet, amin az évközben készült képek lettek összeválogatva. Emese ezen kívül egy külön ajándékot is kapott. Valamennyi csoporttársával külön-külön készült egy közös kép róla illetve az óvonénikkel is egy-egy, amit könyvszerűen összefűztek, hogy emlékezzen majd rájuk.

Látszott rajta, hogy igazán örül neki, mert az igazgatónőnek is megmutatta és egyesével végig kellett nézni vele, majd az autóba és itthon is napokon át ezt lapozgatta. Én is próbáltam minnél több képet készíteni az oviról, a terméről, az udvarról,de egy-két apróságot haza is viszünk emlékbe. Ősszel viszont már mindkét lány otthon kezdi az ovit. Akkor majd kiderül, hogy mennyivel leszünk könnyebb vagy nehezebb helyzetbe!