KONYHAI BESEGÍTŐK

a legkisebb pizzasütő :)

Az itthoni mindennapjainkban jó kis segítségeink vannak. A konyhai munkában kifejezetten lelkesek! Néha persze tovább tart Velük a munka, vagy egy mosogatás után teljes átöltözés is következhet, de Ők még játéknak fogják fel az egészet.

Bevásárlás után is lelkesen hordják az új szerzeményeket, bár ennek hátulütője, hogy megtudják, hogy mit hol tartunk. Így simán kinyitják a fagyasztót egy kis fagyiért vagy felmásznak a spájz polcaira némi finomságért :) De ez gyorsan kiderül, mert lejönni már nem tudnak és kiabálnak segítségért!

A legizalmasabb viszont a főzés, mert ott aztán lehet gyúrni, pakolgatni de leginkább kóstolgatni!

LETCHWORTH STATE PARK

Buffalo-tól mintegy másfél órányi autózásra van ez a csodálatos nemzeti park. Valószínűleg nem érdemtelenül a "kelet Grand Canyon"-jának is szokták emlegetni. Sajnos nincs összehasonlítási alapunk :)

Már maga az autóút is gyönyörű volt. Itt általában sokkal párásabb a levegő, mint otthon így a természet szinte majd kicsattan az energiától. Minden zölden burjánzik. 

A táj ahol vezettünk pedig teljesen dimbes-dombos. Az egyes farmokon pedig hatalmas házak és istállók voltak, gépekkel és természetesen 2-3 kocsival. Egészen vadregényes részek is voltak. A kis falvakban pedig látszott, hogy azért kicsit patinásabb korokat is megéltek, néha olyan "Miért éppen Amerikás" érzésünk volt, mintha a sorozatbéli kis falun mentünk volna át.

A parkról pedig inkább beszéljenek a képek! Mi nagyrészt a park délebbi felét jártuk végig a kiskocsinkkal, amit így a lányok is élveztek. Rengeteget fényképeztünk, még Emese is csinált rólunk egy képet!

Az amerikaiak más stílusban látogatják ezeket a helyeket, felpakolják a családot, barátokat, grillsütőt, kerti padot, sátrat, hűtőládákat és egész nap kint sütögetnek, játszanak.

A grillhusok illata pedig nagyon incsiklandozó volt a mi kis szendvicseinkhez képest!

TOVÁBBI FÉNYKÉPEK: https://picasaweb.google.com/100722983911886844735/May2012LetchworthPark

HANGOSKÖNYVEK, PODCAST-OK

Elég sok időt töltök utazással, ami azért igazán monoton tud lenni. Így rákaptam a mindenféle hangoskönyvek hallgatására. Ebben azért az is figyelemfelhívó volt, hogy legalább minden második ember fülhallgatóval jár a buszokon, metrón. Azóta már kitapasztaltam, hogy a buszon kívül a munka során is lehet bizonyos feladatok alatt is mp3-at hallgatni J

Mindig is kedvenceim voltak az önélrajzi ihletésű könyvek, így például André Agassi Open című könyvét mindenkinek csak ajánlani tudom. Ehhez hasonló kategóriájúak számomra a különböző vállalatok, cégvezetők élményeiről szóló beszámolók, ebből aztán rengeteg van, hallgattam már ilyet is, olyat is.

Próbálkoztam különböző angol nyelvtanfolyamos anyagokkal is, de azt feladtam, valahogy nem jöttek be. Egy kivételt találtam a Street Talk nevű sorozatot, ami amerikai slang-et tanít! Ez tényleg nehéz, rendesen kell figyelni is, de igazán közel is áll az itteni beszédhez. Ezt magamnak is csak módjával adagoltam eddig.

Szinte végtelen előadássorozata van a The Teaching Company (TTC) nevű cégnek, akik szinte mindent lefedő témában adnak ki anyagokat. Ezekben általában valamelyik nevesebb amerikai egyetem tanára/professzora vesz részt és tart adott témában 24 félórás vagy 16 negyvenöt perces előadást. Akit ilyesmik érdekelnek, annak érdemes kis időt eltölteni netes keresgéléssel is, mert vannak egyetemek, akik saját honlapjukon, ingyenesen is elérhetővé tesznek különböző előadásokat (pld. http://itunes.ox.ac.uk/; http://itunes.stanford.edu/).

Elkezdtem próbálkozni különféle amerikai történelmi ihletésű hangoskönyvekkel, pld Buffalo Bill kalandjai J, de nem igazán mélyedtem még el benne.

Ez annak is köszönhető, hogy időközben felfedeztem a podcast-ok világát. Itt főleg rádió adásokról/műsorokról van szó, amik iTunes vagy más program segítségével automatikusan letölthetőek egy MP3 lejátszóra. Nem kell a rádió előtt ülni, és nem lehet lekésni őket. Csak egy-két kattintás és már töltődnek a kiválasztott adások.

Inkább azzal telik el több idő, hogy érdekes műsort találjon az ember. Igazán felhasználóbarát oldala van a BBC-nek (http://www.bbc.co.uk/podcasts), ahonnan nekem nagyon bejött a „Crossing Continents” heti kitekintés a nagyvilágba, mindig kiválasztanak egy országot és egy érdekes témát onnan. Szintén kiváló a „Food Program” ahol az élelmiszer a fő téma, és valóban jó beszélgetéseik vannak. Gondolatébresztő az „Everyday Ethics”, de néha kilátástalan viták zajlanak benne J. Érdekes témákat a „BBC All Things considered” és „Documentary of the week”-ben is ki lehet fogni, de itt azért letöltés előtt el szoktam olvasni a tartalmukat.

Remélem mások is hasznosnak találják ezt, szerintem az ismeretszerzésnek, nyelvtanulásnak egy kivételesen jó formája ez!

ÚSZÁSOKTATÁS

Eredetileg két lánnyal kezdtünk. A szomszédaink ajánlották egy helyet (YMCA), ahol kedvezményesen lehet sportolni, akár gyerekvigyázás mellett illetve a kicsiket is tornázni vinni és úsznitanítani. Végül az utóbbira fizettünk be, mert ezt tűnt kivitlezhetőnek. Az első turnust így négyen csináltuk végig. Emese már mehetett volna nagyobb csoportba is, de mivel teljesen új helyen volt, ahol senkit nem ismer, nem is feltétlenül ért meg mindent és a szülők sem lehetnek bent  vele elég összetett helyzet lett volna neki. Így szombatonként négyen úszkáltunk a medencében a többi családdal együtt. Emese gyorsan kinőtte a csoportot, mert itt vízhezszoktatás a cél, hogy a babák ne féljenek tőle és kicsit mozogjanak is közben. Nóri viszont nem csinálta rendesen azt a pár gyakorlatot sem, amit kellett volna. 

Az oktatóval megbeszéltük, hogy Emesét érdemes továbbra is járatni már a neki megfelelő csoportba, de előtte vegyünk részt egy próbaórán, ahol kiderül hogy működik-e. Ezen csak ketten voltak egy kislánnyal és mivel ügyesen csinálta a feladatokat így továbbra is befizettük. Most már csak ketten járunk, anya-lánya programként, így Zoli is kettesben lehet Nórival. 

A mostani órákat egy másik tanár tartja, de mivel a környezet már ismerős volt, így azzal nem volt gond, hogy  első alkalommal is bemenjen a medencébe, de akkor még inkább csak megfigyelő volt, nem is akart mindent csinálni a többiekkel.  4-5-en vannak egy órán, a hátukon helyes kis szivaccsal ami fenttartja őket a vizen. Egyesével ugrálnak a vízbe, kapaszkodva mennek körbe a medencébe, néha átúszkálják keresztbe, buborékokat fújnak, vagy a lábukkal csapkodnak. Még nem tudom, hogy lesz ebből úszás, lehet, hogy csak a kövekező csoporban, de arra jutottunk Zolival, ha hazamegyünk mindenképp folytatni szeretnék, hogy megtanuljon rendesen úszni.

BARKÁCSOLÁSOK – KÖNYVTÁR, TEMPLOM

Mindkét lány nagyon szeret barkácsolni értsd ez alatt rajzolás, festés, ragasztás, de számos más kézműves foglalkozást is. Emese már magától is ki szokott találni dolgokat az itthon levő alapanyagokból. Ezen tevékenységek iránti rajongása abban is látszik hogy amiből csak lehet kettőt készít az oviban, egyet Nórinak is, legtöbbször kéket, mert az a Nóri kedvec színe és rá is írja a nevét. Így, ha valami gyerekprogram van barkácsolással egybekötve, akkor örömmel jönnek.

A szerdai könyvtárhoz és az amerikai gyülekezethez valójában az angol miatt ragaszkodom, de ezzel kiegészítve nekik is csábítóak ezek az alkalmak. Mindig igényes és szép dolgokat készítünk. Az egyik kedvencem, amit legutóbb anyáknapjára a templomban csináltak. Papírzacskóra rajzoltak, ami a csomagolópapírként funkcionált, azaz ebbe került az ajándék, ami a következő volt: egy színes kis fémvödröt matricákkal feldíszítettek. Egy képeslapszerű kartonra színtén rajzoltak és a belsejében egy papírkereszt volt perített papírból, amiben a virágmagok voltak. A keresztet kellett elültetni, egy kis földbe, amit szintén kaptak és ebből nőttek ki anyáknapjára a virágok.

Emesének már kettő is előbújt. Nóri lehet hogy nagy lelkesedésében egy kicsit túllocsolta az övét, mert még semmi nem jött ki a földből.  A könyvtárban, most papírsárkányos mesék voltak, ezért ők is sárkányokat díszítettek, amik ki is vannak téve a nappaliban. 

Engem leginkább a templomban a gyerekfoglalkozáson lévő dolgok érintenek meg, hogy mennyi előre elkészített  keresztény barkáccsomag van, amit meg lehet vásárolni akár interneten is és utasítás szerint csak összeállítani, kiszínezni segítve ezzel is a gyerekeket a tanításban.  A konyhában, nappaliban gyerekszobában különböző díszeik vannak már kitéve.

ÁTMENETILEG KOCSIMENTESEN

Visszatértünk kezdeti állapotunkhoz, azaz hogy mikor megérkeztünk még nem rendelkeztünk egy ideig autóval. Múlt héten a szomszéd család közös programra indult. A helyszínre még eljutottak, de sajnos hazafelé már nem. A lányokkal közös mentőakcióra indultunk és hazaszállítottuk őket. Azóta napi téma, hogy hol van a kisautó és mikor jön haza, mert lányaink úgyanúgy szeretik és sajátjuknak tekintik mint a mienket. 

Jelenleg a szerelőnél várakozik szétszedésre és alapos átvizsgálásra, a további sorsa utána derül csak ki. 

A mi autónk tegnap este adta meg magát Zolinak suliba menet. Nálunk valószínüleg kisebb probléma lehet (vízpumpa / termosztát vagy vmi ilyesmi), de azért így sem tudjuk használni. Azóta nagyon sportos életet élünk.  Kifejezetten örülünk, hogy jó helyen lakunk. Zoli továbbra is busszal/gyalog jár dolgozni és iskolába, Máté ezt biciklizéssel kombinálja. Az oviba ma babakocsival sétáltunk oda, majd vissza is és mégegyszer megtettük ezt az utat pár óra múlva közben megejtve egy boltos vásárlást is. A szomszédék a kis wagonnal mentek boltba, szóval van élet autó nélkül is csak minden sokkal több idő így, de azért már nagyon várjuk, hogy visszakapjuk őket!

Hála Istennek van egy helyi magyar autószerlő Pista, aki az összes problémát gyorsan orvosolja és érthetően elmond mindent magyarul és mindig átnézi a teljes autót. Külön köszönet a sokszor alkalmazott diák díjszabásáért!

WECP FAIR / WESTMINSTER ADOMÁNYGYŰJTŐ NAP

Emese óvodájának éves adómánygyűjtő vására került szombaton megrendezésre. Már hetek óta készültek a szervezők erre a nagyszabású rendezvényre és úgy tűnt nekünk is illik megjelennünk. Egyértelmű volt, ha már a lányunk ingyen jár ebbe a nagyszerű intézménybe. Zoli önkéntes munkát is vállalt, amire szintén minden családot megkértek. Legtöbben az egyes játékoknál segítettek, mások pedig a kipakolásnál, bepakolásnál vagy a büfében. Ismét volt raffle – tombolaszerű játék, ami nekünk kifejezetten szimpatikus a Canisius College – Graduate Cocktail Party bejegyzésben már írtunk az adománygyűjtésnek ennek a formájáról, ami cseppet sem aggresszív és valamennyi izgalmat is nyújt a nyereményjátékkal egybekötve.

Az óvodában egy jó ideje ki volt helyezve pár játék, amire a tombolajegyeket be lehetet dobni és amivel reklámozták az eseményt, de mi akkor még nem foglalkoztunk vele. Leginkább Zoli választotta ki a helyszínen és dobta be a szelvényeket, de erről majd kicsit később. 

A parkolók területén hatalmas ugrálóvárak, kisvasút, körhinta, óriáskerék, arcfestő és barkácsoló asztal és még számos gyerekenek való lehetőség fogadta a kicsiket. Ezeken jegyekkel lehetett résztvenni, amit jelképesen egy dollárért lehetett megvásárolni. Mindezeket körbejárva, kipróbálva, óvonénikkel és csoporttársakkal beszélgetve a lányok ki is fáradtak, ezért hazatértünk ebédelni, még Zoli ott maradt segíteni.

Mikor értementem, akkor ért az igazi meglepetés, azaz hogy megnyertük, az egyik legértékesebb ajándékot egy négyemeletes hatalmas rózsaszín Fisher-Price babaházat. Sokáig nem is vártunk vele délután már oda is adtuk a lányoknak. Emesét a vacsorán kívül el sem tudtuk mozdítani mellőle, de még közbe is beszaladgált hozzá Nórival. 

A házban egy öttagú babacsalád lakik, szülőkkel (Zsófi és Tomi) egy nagylánnyal (Csenge) és egy kisbaba ikerpárral (Rózi és Patrik–Robi két neve van), akiknek már nem a ház tartozékaként, de van egy Csonti kutyájuk és két unokatestvérük is. (Laura és Kitti, de szegény Laura nem tudott eljönni látogatóba, mert most beteg). 

Zoli szerint ez egy igazi burzsuj babaház én inkább csak úgy fogalmaznék, hogy nem csak a kislányok hanem az anyukák álma is. Minden igényesen kivitelezve, babák, bútorok, kiegészítők a legapróbb részletekig, sőt még valami zenél és világít és zenél is, ha elemet teszünk bele. Na és az eredeti ára? Lehet tippelni illetve arra is, hogy hogyan is fogjuk hazavinni...

COMMUNITY GARDEN

A melletünk lévő közös kertben, ahol télen a karácsonyfát is együtt díszítettük a lányokkal a szomszédokkal most újabb feladatok várnak ránk. A hatalmas körbekerített ládaszerű tárolókban ehető növények (paradicsom, hagyma, répa, bazsalikom) kerültek elültetésre és felcímkézésre. Mi 16 palántával (brokkoli, káposztaféle) járultunk hozzá, azaz csak ültetésével, mert költségekkel nem járt a dolog. Ahhoz, hogy a termésből részesülhessünk heti egy óra önkéntes munkát kell vállalunk, dudvázás, locsolás stb. és akkor két-három hónap múlva élvezhetjük a fáradozásunk gyümölcseit.

A palántákat és vetőmagokat pedig ingyen kapja a community garden, nem tudjuk, hogy a város, vagy a forgalmazók támogatják a kertet, de kedves Tőlük.

A ládák között szívárványszínű esőgyűjtő vödrök vannak hatalmas kancsókkal kihelyezve, ami minden sétánál pancsolásra csábítja a lányokat, így a kötelező munkarész meg is van. Húúú... Jim szerint nyugodtan öntözhetünk, mert nem lehet túllocsolni a növényeket és a víz is ingyen van. Mindennek kapcsán bennünk is felmerült, hogyan is lehetne ezt a jó kis közösségépítő kertet megvalósítani otthon, ahol a szomszédok találkozhatnak, beszélgethetnek, jó lenne ha otthon is tunának ilyenek működni!

GRADUATION PARTY – LIZZIENÉL

Láthatalan jótevőnk Lizzie, akit Noémin egy kinti diákon keresztül „ismerünk”, de személyesen eddig még találkoztunk vele, beköltözésünkkor viszont számos dologgal és rengeteg munkával ajándékozott meg minket.  Emiatt hónapokig tévesen élt a fejünkben, mert hiába próbáltunk nem sikerült vele találkozni. Nekem egy idősebb magányos egyedülálló asszonynak tűnt, aki a maga módján,  próbálja segíteni a szegény kiérkező családokat. De a hétvégén lekerült róla a lepel, mikor kiderült, hogy 40-50 különböző korú, állampolgárságú embert hívott meg magához egy kerti partira megünnepelve ezzel a most végzett diákokat.

Már a környékre megérkezve kezdett tudatosulni, hogy itt valami más világba léptünk be, se Buffalo-ba se amerikai filmekben nem láttunk ennyire hangulatos és vadregényes környéket, gyönyörűbbnél gyönyörűbb házakkal. Hogy Zoli szavait idézzem: Ha egy ilyen helyen kapnánk egy házat hozzá illő fizetéssel, akkor nem gondolkoznánk, hogy hazamenjünk-e vagy maradjuk amerikában!

Elsőként érkezve kicsit többet beszélgethettünk a házigazdával egy 50 év körüli hihetetlen energikus, közvetlen és kedves nővel, aki két kutyával és egy macskával lakik egy hatalmas házban.  A tűzhelyen két ipari méretű lábos rotyogott, ami már engedett valamit sejtetni. 

De mikor hátravezetett minket a kertbe, akkor láttuk, hogy egy sátor van felállítva asztalokkal, virágokkal, italokkal, nekünk csak a székeket kellett helyrerakni és az italokat behűteni. Szinte már úgy érezetem magam, mint egy kisebb lakodalomban. Mikor rákérdeztem, hogy honnan vannak ekkor lábosai, akkor teljes természetességgel azt válaszolta, hogy gyakran szokott partikat adni.

A vendégek elkezdtek szállíngózni és hamarosan meg is töltötték a hatalmas sátrat. Volt köztük jó sok ismerős, de számos ismeretlen arc is.

 Gomba és lencseleves, mediterrán csirkés tészta volt a menü és a desszertek, amit a vendégek hoztak. A buli kettőkor kezdődött és egészen estig tartott. Mi a gyerekek miatt hétkor eljöttünk, de akkor még nem volt vége. 

Hazafelé és még utána is napokig  arról beszélgettünk, hogy ezt otthon elképzelhetetlen tartjuk. Ez nem csak pénz, hanem mentalitás kérdése, hogy egyedülálló nő (aki valószínűleg egyébként sem unatkozik, talán ezért sem tudtunk eddig találkozni vele) megszervezzen egy ilyen eseményt, meghívjon ennyi embert, olyat is akit nem is ismer, egymaga megfőzzön ennyi kaját, feltálalja, elmosogassan, sátrat béreljen, állítson és közben sürögjön forogjon beszélgessen. Van még mit tanulnunk! Köszönjük!

COLD STONE CREAMERY II.

Anyáknapi meglepetésként, köszöntésként meghívott Zoli minket egy igazán nekünk való helyre. Tavaly már játunk itt, nem kellett kétszer mondani, hogy menjünk. A lányok igaz már nem emlékeztek rá, de mikor kiderült, hogy lehet eperfagyit enni ebéd után rögtön vették a cipőjüket.

Mi viszont a „napi” kínálatot látva elcsábultunk egy fagyikompozíciónak, amit nem is bántunk meg. Szinte kettőnknek is sok volt és csodás kombinációja volt a tökéletes ízélménynek. 

Az alja csokitorta (mert a brownie, pont elfogyott), ami puha és omlós, felette csokifagyi, ami hideg és édes, jelentős mennyiségű sűrű tejszínhab csokiöntettel, ami lágy és krémes és mindezt megkoronázva  ropogós sósmandula darabkák a tetején. Az amerikaiak mégis tudnak valamit az édességekről! Már másnap bevállaltunk volna egy újabbat!

A boltban már pretzel-es (sósrúd, perec) mogyoróvajas jégkrémmel is találkoztunk, amit szeretnénk kipróbálni! Otthon is érdemes kísérletezni új ízekkel! 

Micsoda álommunka lehet ezeket az ízeket összekombinálni! J

ÓVODA 4

Az ovi Nóri számára egyet jelent a „diggy liggy lo”, azaz a mellette lévő épületben megtartott zenés táncos eseménnyel, amin közösen vettünk részt. Minden alkalommal jövet és menet is rámutat és elismétli ennek a számnak a refrénjét.

Próbálok egy-egy fényképet készíteni Emeséről is, hogy majd otthon évek múlva is emlékezzen, hogy járt itt kint oviba. Reggelenként még elismétli, hogy nem szeretne menni, de mikor értemegyek úgy kell kergetőzni vele, hogy haza tudjam hozni. 

Mióta volt egy mese a junk foodról és utána én is kihoztam egy könyvet az ételekről a könyvtárból, azóta mindig megjegyezi, hogy egészséges étel volt-e tízóraira és hogy evett-e belőle és hogy az egyik barátja, Maisy evett-e egyáltalán aznap valamit. J

A napi feladatokban már szépen eligazodik, sokszor meséli, hogy a többiek mit mondtak (amire én gyakran vissza is kérdezek, hogy ezt hogy mondják angolul), ügyesen barkácsol (elfogultság nélkül felismerhetőek a rajzai, nem hiányosak a figurái, a vonal mellett vág stb.), a tornateremben már közösen labdázik, vagy mérleghintázik a társaival, de még mindig inkább az egyéni játékokat (kirakó, gyurma...) választja. Egyre többet és többet megért a vele kapcsolatos dolgokból, de még mindig nehéz, hogy megszólaljon, mondatokat alkosson. 

Itt kint tanulják az abc-t is, aminek lassan a végén járnak.  Most már a vezetéknevükkel is ismerkednek, próbálják összepárosítani a keresztnevükkel a mágnestáblákon. Megérkezésük után áthelyezik, segítve ezzel az ovónéniket is, hogy ki van aznap a csoportban. 

Az óvónénik szerint sokat fejlődött és száz százalékig biztosak benne, hogy tényleg mindent megért. Ha kérdezik akkor egy-két szóban válaszol is, meg ha kérnek Tőle valamit, akkor csinálja, amit kell mindenféle értetlenkedés vagy visszakérdezés nélkül. 

Elmesélésük szerint a többiekkel is egyre jobban el van, többet közösködik Velük, de mi ezt kevésbé látjuk. 

Már csak egy pár hét van hátra az oviból, lassan fel kell rá készítenünk, hogy befejeződik a Mouse House csoport.

VIZSGÁK

Befejeződött a tavaszi szemeszter! Juhúúú!!! Múlt hét szerda este volt az utolsó vizsgám és most másfél hét szünet van! Csak azért ennyi mert már kezdődik is a nyári szemeszter. Igen, a suli nagyrészt ki fog ürülni, de a graduate (~felnőttképzés) megy tovább. Két hathetes etap lesz.

De egyelőre még a tavaszi szemeszterről! Szóval a jegyek:

A szakmai gyakorlatra nem osztottak jegyet, ott csak megfelelt vagy nem megfelelt van, a többiből sikerült A-t kapni. Soha nem hajtottam igazán jegyekre, de most éreztem, hogy A-kat szeretnék kapni mindenből. Azért kihívás volt, és azért az egyikből csak A- lett J

Nagyon tetszett a statisztika, igazán életszerű példák voltak, meg a szakmai életbe is lehetne használni. Kicsit hiányzott, hogy nem minden feladathoz használtunk excel-t így a éles bevetés előtt ezeken még kellene gondolkozni / keresgélni a neten, hogy automatizáltan működjön.

A kedvencem az operations planning & controll volt. Gondolatébresztő és igazán életszerű volt. Ezzel azért foglalkozni kellett. A követelmény hat darab négyoldalas esettanulmány, hat online kvíz, egy féléves és egy szemeszter végi vizsga volt.

A corporate finance pedig inkabb olyan terület volt, amit már ismertem, így viszonylag könnyebben ment.

Hétfőn pedig kezd a nyári szemeszter...

KUPONOK

Az amerikai filmekben mindig kuponoznak az emberek, sőt lehet kapni külön kupontárolót (olyasmit, mint egy pénztárca) és vannak külön kuponfüzeteik is, ami csak az adott bolt érvényes szelvényeit tartalmazza. Mostanában kezdtünk el egy olyan közeli boltba járni, ami alapvetően egy picit drágább, viszont mindenféle kuponos akcióik vannak. Ezzel együtt viszont hatalmas kedvezményeket lehet már összeszedni. 

Úgy általában is érdemes figyelni a bolti akciókat (1-et fizet kettőt kap, kettő vásárlása esetén x% / y$ kedvezmény stb). 

Ezenfelül pedig vannak a boltoknak a saját klubkártyáik, amikkel elég sok termékből kedvezményt adnak.

A kuponok még tovább segítik a bevásárlást és szinte már logikai feladatokat állítanak elénk :) Hiszen vannak olyanok, amik egyes kategóriákra szólnak pld 5$-nyi gyümölcsvásárlásnál kapsz 1 dollár engedményt, vannak amik csak egy megadott termékre szólnak és van ami a teljes végösszegből ad kedvezményt és vannak Free, azaz ingyentermékek bizonyos végösszeg elérésénél! 

Példaként a mai bevásárlásunk, ahol a különböző akciókkal 28 dollár helyett csak 11-et kellett fizetni :)

A legszebb pedig, hogy a vásárlás után a nyugta mellé megint kapsz újabb kupont is!

NIAGARA POWER PLANT

Egyszerűen elképesztő! Úgy indultunk Neki ennek a kirándulásnak, mint egy gyárlátogatásnak, vagy ingyenes kiállításnak, de ennél sokkal többet kaptunk. Kiemelkedő mérnöki, emberi teljesítményt amit egy számomra szinte hihetetlen összefogással értek el.

A világ egyik legnagyobb vízi erőműve működik a Niagara vízesésnél szinte észrevétlenül már több mint ötven éve! Mindez pedig úgy, hogy magánál a vízesésnél semmi nyoma nem látható ennek!

a vályat egy  korabeli fotón

Ezt úgy sikerült megvalósítaniuk, hogy a Niagara folyó vízhozamának mintegy felét két mestreséges csatornában (amik egyenként 20x30 méter átmérőjűek) átterelik a vízeséstől pár kilométerre levő erőműhöz és víztározóhoz. 

az építés során átrendezték a várost is

Ezáltal mind a természeti szépséget mind pedig egy hatalmas energiaforrást hasznosítanak.

Az erőmű területén működik egy látogatói központ, (ahol voltunk) és itt mindenféle érdekes eszközökön keresztül ismerkedhetünk a mágnesesség és elektromosság különböző eszközeivel és bemutatták az erőmű működését és történetét. Ezen utóbbi még mindig hihetetlen számomra. 

Mindössze három éve alatt 10 000 ember munkája által létrejött egy hihetetlen méretű erőmű, az ehhez kapcsolódó csatornákkal, transzformátorokkal, villamos hálózattal, infrastruktúrával! 

Mindez úgy, hogy az itteni időjárás igen szélsőséges.

Volt egy hatalmas terepasztal, aminél elmondták, hogy hogyan építették ki az erőművet, de ennél is jobb volt egy 10-15 perces videó, ami az építés idején használt filmekből lett összevágva. Aki erre jár, az ne hagyja ki!

A kilátás pedig lenyűgöző volt a teraszukról, monumentális erőművel és gyönyörű folyóval 120 méterrel alattunk.

A folyó túlpartján pedig Kanada, ahol szintén van egy hasonló erőmű.

CANISIUS COLLEGE – GRADUATE COCKTAIL PARTY

Péntek este buli volt, nem is akármilyen, hanem egy cocktail party!

Első hangzásra, azért ez lehet, hogy nem mozgatja meg az embert, vagy nem feltétlenül ez jelenti a bulit, hanem egy jó kis baráti sörözés, de így utólag semmi panaszunk se lehet, sőt!

Szomszédaink ismét segítőkészen bébiszitterkedtek, így Zsuzsival kettesben tudtunk menni. Kivételesen ez egy olyan buli, volt, amiért fizettünk, fejenként jelképesen 10$ volt a belépő. Összehasonlításképp ez kb egy mekis vacsi szintje lehet...

A progamot a graduate program office szervezte (másoddiplomás képzés) amolyan tanévzáróként. Mind a tanév mind pedig az üzleti év itt május végén ér véget és ez az alkalom hivatott elismerni a legjobb tanár, tanuló és végzett diák címeket. Mindemellett pedig egy kitűnő alkalom „networking-re” / kapcsolatépítésre és „fundraising-re” / adománygyűjtésre.

Ösztöndíjasként egyértelműen ott volt a helyünk, jó az, hogyha tudják, hogy kik vagyunk és folyamatosan megjelenük a különböző rendezvényeken, főleg, hogy ez volt az egyik legfontosabb.

Maga a cocktail party új dimenziókat hoz a „buli” fogalomkörbe. Élő zongorajátékkal; a Montante Cultural Center-el, ami egy dóm-nak is beillene és mindazzal az „amerikai tálalással” amit próbálok a lehető legjobban körbeírni most.

A résztvevők / meghívottak ahogy a díjakból is látszik három fő tábor volt, diákok, tanárok és már végzett hallgatók (alumni-k). Itt nincs korlát ezen szintek között, a tanárok szeretnének megközelíthetőek és elérehetőek maradni a diákoknak, hogy a kérdések, problémák során nyugodtan forduljanak hozzá a diákok. Ezt szerintem nagyon elősegíti az az emberközeli légkör amit az egyes órákon kialakítanak. Kivétel nélkül mindannyian a szakmai és privát életükből hoznak példákat a tananyaghoz. Megosztják mind a sikereket és a nehézségeket, a számonkérés során szintén hasznos és praktikus tudást követelnek meg, a visszajelzések során pedig a lehető legjobb szándékkal járnak el. Ezt úgy értem, hogy üdvözölnek minden egyéni gondolatot és inkább a további lehetőségekre, gondolatokra hívják fel a figyelmet (amivel adott dolgozat még értékesebb lehetne) mint a beadott dolgozat hibáira vagy gyengébb pontjaira. Így sokkal inkább mutatnak követendő utat és további lehetőségeket, mint elbizonytalanítást. A tanítás egészen új perspektívákat mutatott nekem általuk!

A végzett diákok, úgynevezett alumni-k egy része folyamatosan részt vesz „alma mater”-ük életében. Segítenek adománygyűjtésben, rendezvényeken osztják meg tapasztalataikat a most tanuló diákokkal és üzleti kapcsolataik révén is segítik mind az iskolát mind a diákokat. Sok felől halottam már, hogy azon túl, hogy a Canisius a(z egyik) legismertebb iskola western New Yorkban, a kapcsolati hálója szinte példátlan. Kapukat nyithat meg az itt megszerzett diploma.

Ezek miatt pedig élmény egy tanárral, vagy itteni dolgozóval iskolai kereteken kívül beszélgetni. Otthon ez igazán stréberül hangzana, de itt más a megközelítés.

Visszatérve a cocktail party-hoz igazi terülj-terülj asztalkám volt, sőt még alkoholos italok is voltak, amit kívánt az ember (sör, bor, whiskey, rum, vodka...). Kis vörösbor és rengeteg különböző étel mellett egy német barátommal, japán barátnőjével és egy korábbi amerikai csoporttársammal töltöttük az este nagy részét.

Raffle. Ez egy tombola szerű adománygyűjtő játék, ami az adománygyűjtésnek egy szórakoztatóbb formája. Különböző cégek / magánszemélyek felajánlanak utalványokat, ajándékokat jótékony célra. Ezekre pedig az ilyen alkalmakon a részt vevő emberek tombolajegyeket vesznek és a mellettük levő kis zacskókba bedobják a szelvényüket. Minél több jegyet vesznek annál nagyobb az esélyük és annál jobban támogatják az eseményt, igazi win-win szituáció, csak nyernek vele! És az még a jó benne, hogy nem csak támogatják az adott eseményt, hanem kapnak is érte egy kis izgalmat, mégha nem nyernek akkor is!

A díjátadónak pedig igazán megadták a módját. Nem túlzás egy Oscar gálához hasonlítani! Mind a felkonferálás mind pedig a köszönőbeszédek tekintetében. Nem fukarkodtak pozitív visszajelzésekben. 

A legjobb tanuló címet egy olyan srác/férfi kapta, aki végig kitűnő volt, két iskolai klubnak is tagja volt, folyamatosan segítette diáktársait és még a szakmai életében is egy vezető pozíciót tölt be. A legjobb professzor címet is igazán kiemelkedő szakmai és emberi képességek alapján adták. A végzett hallgatók és általában az itteni önkéntességről pedig inkább egy külön bejegyzésben beszélnék...

Remélem sikerült átadni ebben a hosszabbra sikerült beszámolóban némi Amerikát, oktatást, életérzést...

FESTŐMŰVÉSZET

a hálószoba falunk dísze, mindig moslyt csal az arcunkra

anya

A kortárs festőművészet egy igen különleges szeletét napi rendszerességgel követjük. Az egyik kedvenc alkotónk témái között igen széles a választék pld. anyák napja, természeti jelenségek, állatok, meseillusztrációk.

A közeli kapcsolatnak köszönhetően még egyes műhelytitkokat, belső információkat is kapunk. 

Ízelítőül pedig egy pár kedvencünk az alkotótól, Emesétől!

egy béka, a művész aláírásával