Pages

Thursday, September 22, 2011

ÁLLATKERT – BUFFALO

Már otthon tudtuk, hogy a buffaloi állatkertet meg szeretnénk látogatni és gondoltuk elrakjuk ajándékba Emesének ezt az alkalmat. Vasárnap reggeli után fel is kerekedtünk, de még szerencse, hogy időben, mert utána már nagyon meleg lett és sokan is voltak. Méretre kb. akkora mint a fővárosi, de talán nincs benne annyi állat. Sajnálatunkra az elefántot tréningezték, így nem jöhetett ki, csak egy ablakon át tudtunk hozzájuk bekukucskálni. Másodikként a fókáknál leragadtunk és a lányok nem is nagyon akartak továbbmozdulni. A szarvasoknál tízóraiztunk egy kicsit, majd egy farm következett háziállatokkal. Itt be lehetett menni a bárányokhoz!
Az udvaron mindenféle kisebb háziálatok voltak és egy kis folyót is csináltak meg egy hajót! Később találtunk egy jó kis játszóteret is, olyasmit, mint otthon a játszóházakban van. A legtutibb viszont az esőerdőt szimuláló ház volt. Mindenhol csobogott és folyt a víz, az eső csak úgy szitált, a madarak szabadon repkedtek, a teknős pedig látszódott a vízben ahogy úszkál.
Andiéktól elkértük a babahordozót és Nóri a végére már el is fáradt és mint egy kismaki elaludt a hátamon, Emese pedig a babakocsiban nézelődött. Pont jó volt így, nem is volt kicsi és nem volt túl nagy, szerintem még máskor is fogunk menni. Ide is sokan jöttek mások kis huzagós kétszemélyes gyerekkocsikkal, komolyan elgondolkoztunk rajta, hogy nekünk is kellene egy!

No comments:

Post a Comment