Pages

Friday, September 9, 2011

BANKOK

Annyira sok pozitív érzésem nem volt otthon bankokkal kapcsolatban, de itt kellemesen kezdődik!
Az egyik első elintéznivaló idekint egy amerikai bankszámla volt, és már az orientáció során meg tudtam kötni a számlámat. Természetesen nulla forintos számla forgalomtól vagy betéti összegtől függetlenül + különböző helyeken kedvezményeket kapok a vásárlásaim után.
Mivel rosszul adtam meg az emailcímemet vagy elolvasták így be kellett mennem, hogy javítsuk, én éppen a fiókvezetőhöz kerültem, mert hát Ő is dolgozik az ügyfelekkel . Rendesen bementem az irodájába és elkezdte rögzíteni az adatokat, hívta a központjukat intézte a dolgomat teljes természetességgel. Közben pedig jól elbeszélgettünk, nem volt nehéz mert kint voltak a családi képei a 4 gyerekéről.
Miután kb már két hete mindenem megvan és rendben van telefonon felhívtak, hogy minden rendben van-e, mindennel meg vagyok-e elégedve és van-e bármi amit tehetnek értem?!
Mindezt úgy, hogy nem egy Jaguárt vettem, hanem egy diákszámlát nyitottam Náluk, egészen megdöbbentő kiszolgálás. Ma bementünk családilag, hogy Zsuzsinak is legyen egy kártyája a számlámhoz, természetesen ez is teljesen díjmentes lesz!

2 comments:

  1. Szuper, hogy jól érzitek magatokat, és ennyi segítséget kaptok.
    Nagyon jó olvasni a blogotokat, írjatok, írjatok!!! És fényképezzetek!
    Szilva

    ReplyDelete