Úgy tűnik megtaláltuk a kedvenc kajálós éttermes helyünket.
A másikról már írtunk, bár az fagyizós, a Cold Stone Creamery.
A Denny’s-be már egy ideje terveztünk ellátogatni.
Most
viszont, hogy a Watertown-i szállásunktól gyalog egy percre volt és vacsorára
farkas éhesek voltunk úgy döntöttünk a lányokkal, hogy gyorsan átszaladunk. Ez
annyira tetszett nekik, hogy mikor arról érdeklődtünk mi volt a legjobb a
kirándulás során, ezt választották, azaz hogy az étterembe átszaladni.
A hely nemrég nyílt meg ebben a városban, tipikus amerikai
étterem borzasztó hideggé fagyasztva. Ezt egy kicsit elrontottuk, mert annyira
siettünk, hogy még egy kardigánt sem raktunk be. Így a vacsora végére már a
lányokkal libabőrösök voltunk. A választás a női részen gyorsan ment, a
gyerekek sültkrumplit kértek, amit mi azért kiegészítettünk egy kis előétellel,
azaz rántott sajt, hagymakarika és husi tállal finom paradicsomszósszal.
Részemről sem volt kérdéses, hogy mit fogonk enni. Fánk
szenvedélyem kiegészült a hamburger rajongással. Na de nem az olyan
gyorséttermi lapos üres fajtával, hanem a másfél-két centis jól átsütött
marhahússal és jó sok finomsággal megpakolva. Most egy gombás változat nyert. Zoli
egy Zesty Nacos-t választott, ami rá nem jellemző, de úgy tűnik hogy belenyúlt
valami nagyon tutiba. A fél adagja is hatalmas volt, az enyhén csípős fűszeres
darálthús, sajttal, hagymával sok sűrű tejföllel és tortilla chips-szel.
Annak ellenére, hogy ez is egy gyorsétteremlánc-nak
mondható, minden nagyon finom volt, házias ízekkel. Az árak is rendben voltak és a méretek is!
A gyerekek mint, ahogy ez lenni szokott kaptak kis színezőt
zsírkrétával, míg kihozták az ételt és az innivalót is egy jópofa
műanyagpohárban kapták, aminek fedőkupakja is volt. Teljesen bejött Nekik is,
végig beszélgették a vacsit majd a végén már táncoltak is! Igazi kis bulit csaptak J
No comments:
Post a Comment