OLD FORT NIAGARA

Múlt héten kis történelmi időutazásban vettünk részt (igen Amerikának is van történelme mégha rövidebb is) és egy kis betekintést kaptunk az 1812-1815 közt zajló amerikai függetlenségi háborúba az angolok ellen.

Old Fort Niagara-ba látogattunk el, ami egy erőd az Ontario tó és a Niagara folyó találkozásánál.

Mint megtudtuk stratégiai az elhelyezkedése mivel, aki ezt a pontot uralta, az kontrollálni tudta a vizi kereskedelmet, ami a nagy tavaknak köszönhetően igen fontos volt akkoriban. Ez volt a leghatékonyabb útja, hogy az óceánról közvetlenül árukat juttasanak el az ország belsőbb részeibe.

Jókor mentünk mert volt túravezetés és a bicentenárium miatt különböző programok. Még lőttek is a muskétások, jó nagy zajt csapott! Emese: "De tudtuk, hogy nem kell félni mert velünk van Isten"

Az erődöt 1750 körül építették a franciák mint egy kereskedelmi pontot, máshogy nem kaptak rá engedélyt a helyi indiánoktól, akiké a föld volt. Az átejtés hamar kiderült, amikor meglátták a kő épületet ágyúnyílásokkal a tetőn, de mivel fontos volt a kereskedelem az indiánoknak is valahogy megoldották egymás közt. Nekik főleg puskára volt igényük, de az asszonyoknak vettek különböző ékszereket és a ruhák is jól jöttek.


De katonák élete nem csak játék és mese, hallottál már arról, hogy az európai elítéltek választhattak a börtön vagy külföldi katonáskodás között. Így jutottak ki nagyrészt 6-8 évet szolgálni. Voltak kb egy tucatnyian egy szobában, ahol aludtak ettek és a sarokban vödörbe **ztek.


Miután jó sok mindent megtudtunk kerestünk egy játszóteret, szaladtunk lefele a domboldalon és a tó parton köveket dobáltunk.

ÚJ JÁRGÁNY

Egy kétszemélyes kabrió, teljesen zöld, energiabarát meghajtással! Csomagtartó az utastér alatti elhelyezéssel. A hátsó sorban pedig akár állni is lehet; extraként rengeteg italtartóval!
Ez az új járgányunk!

Mivel használtan vettük így először egy gyors optikai tuningon esett át (közös takarítás) majd üzemszerűen rendszerbe is állítottuk!

A csajok nagyon örülnek Neki, mi is mert így kevesebb vita lesz és várhatóan a kirándulások, városnézések során nagy hasznát tudjuk majd venni! Az azért hozzá tartozik, hogy hosszútávon csak a kiscsajoknak nagy buli a tologatás, nekünk viszont fárasztóbb. Emesével már megbeszélétük, hogy Neki azért sétálnia is kell majd mert már nagylány és kímélnie kell minket az emelkedőkön :)

Elméletileg haza is tudjuk vinni és mivel babahordozót is lehet rá csatlakoztatni így hosszútávon is jó lesz!

FLASH GORDON

Aki Amerikába érkezik Zoltán névvel az legyen felkészülve!

Egyrészt nem tudnak az emberek mit kezdeni ezzel a névvel, másrészt furcsa asszociációik vannak rá! Általában vmi szuperhősnek, viedójátéknak, barbárnak vagy valami jövőt megmondó masinának gondolják!

De ma kiderült! Végre megvan ezeknek a forrása! A 80-as évekbeli Flash Gordon film negatív főhősét hívták Vultan-nak, ami hangzásban hasonlít a Zoltánra. 
A képregény egyébként 1934-ben debütált és sikerét és azt, hogy több epizódot is megélt csak annak köszönheti, hogy Flash Grodon szerencséjére Vultan-nal találkozott és nem egy igazi Zoltánnal  :)

KEDVENC GYEREKKÖNYVEINK

Indulás előtt gondosan összeválogattam pár mesekönyvet, hogy ezzel is biztonságot adjunk az idegen környezeben az esti altatáskor a lányoknak. Egy pár hétig estéről estére ugyanazok a történetek ismétlődtek, majd a cserkészeten egy magyar anyukától több doboznyi angol és magyar gyerekkönyvet kaptunk. Így már nagyobb lett a kínálat és ezek közül is van pár kedvenc, amit biztos haza fogunk vinni. Miután könyvtárba is beiratkoztunk a kínálat egészen kibővült. Leginkább én válogatom ki, hogy miket hozunk haza, de már a lányok is rábukkantak egy két gyöngyszemre, amiket én is nagyon megkedveltem.

  

Ezeket a könyveket leginkább a nyelvtanulásra és  ismeretszerzésre használjuk. A történetük és a nyelvezetük végtelenül egyszerű, szerintem nem is feltétlenül Emese korosztályának való (ennek ellenére több olyan is van közöttük amit az oviban is mesélnek nekik) viszont kifejezetten hasznos neki az angoltanulásban.

Az igazi nagymeséket, mint Hamupipőke, Csizmás Kandúr, Rőt hajú Istók illetve a kortárs szerzők könyveit természetesen magyarul mesélem nekik, hogy ezzel ne vegyem el a mese igazi értelmét, élményét. Nóri kedvenc könyveit természetes a méretük is meghatározza, azaz mindegyik egészen kicsi. Ezeket szinte megszakítás nélkül hosszabbítottuk meg a könyvtárban, vagy egy másikból hoztuk ki mikor már nem lehetett. (Végül egy párat meg is vettünk, amit haza is szeretnénk vinni.)

The wheels on the bus

Ennek a könyvnek és dalnak itt van létjogosultsága, hisz ki sem kell lépni az utcára, elég kinézni az ablakon, hogy az ember két-három sárga buszt lásson naponta. Az éneket még mozdulatokkal is lehet kísérni, így ez abszolut kedvence a gyerekeknek.

When you were inside mommy

A téma aktualitása miatt (szomszédék), de egyébként is a lányok mindig nagy kedvence a kisbaba téma. Rendszeresen szülünk, mi is Zolival és ők is babákat, macikat, zsiráfokat..., de azért az igazi kisbaba léte is foglalkoztatja őket. Ez a könyv nekik, peddig tökéletes ebből a szempontból.

Pumpkin Patch Party

Ez az egészen kicsi, kihajtható füles könyvecske a Szezám utca alkóit kísérei végig egy Hallowen napi mulatságon. Tavaly októberben ők is voltak a szomszédos házakban finomságot gyűjteni, pumpkin farmon kirándulni, így már ez a könyv is értelmet nyert számukra.

Maisy

Maisy egér kalandjai egészen kicsiknek szól 1-2 éveseknek. Emese azért kedvelte már a kezdetekben is, mert szinte fordítás nélkül megértette, Nóri pedig azért mert neki is könnyű volt követni a történetet.

Emesének próbálok olyan könyveket keresni, ami segít megérteni vagy feldogozni az óvodával kapcsolatos életét, eseményit, pl. miért jó oviba menni, farmra kirándulunk, Valentin nap, anyáknapja stb. Őt az állatmesék helyett inkább azok a történetek kötik le, ahol emberi szereplők vannak és leginkább a rózsaszín kislányok. Mert itt rózsaszín mesével van tucatszámra.

I am a big sister - Dora

Számos Dora füzetünk van már, amik azonosak a mesefilmmel. Ezek szerintem kölcsönösen segítik az angolozást. Ezek közül is a nagy kedvenc, ahol Dorának ikertestvérei születnek, ami persze csak a végén derül ki meglepetésképpen.

Pinkalicious-ről már szóltunk a limonádéárusos bejegyzésben, de nagyon jó más kalandjai is vannak!

Lola és Charlie

Ezzel a mesével már korábban is próbálkoztam, de most ért célba. Valószínűleg mert hosszabb, nem olyan kiszámítható, azonos felépítésű, mint a Dora. Most már mesefilmben is nézzük. A kedvencünk:

DRIVE- THRU 2

valakik az internetről

Az már a megérkezésünk utáni első napokban kiderült, hogy az amerikaiak szeretik használni az autójukat és ha nem muszáj, akkor nem is feltétlen szállnak ki belőle. Erre találták ki a különféle drive-thru ablakokat, ahol nem csak némi gyors enni-innivalót tudnak magukna, hanem bankolhatnak vagy akár gyógyszertári ügyeiket is intézhetik, ahogy erről már írtunk.

Viszont ma hallottam az egyik pácienstől, hogy drive-thru házasságkötés is van, természetesen Las Vegas-ban! Alig hittem a fülemnek, de igen létezik ezt számtalan honlap, fotó és videó bizonyítja!

A házasságkötő csak kihajol az ablakon és pár perc alatt meg is van a szertartás, természetesen választott csomagtól függően jár hozzá fénykép, dvd, virágcsokor, esküvői zene és egy "Just married" matrica az autóra!

Az éjféli töltöttkáposztát még el tudom képzelni hasonló módon, de a menyasszonyi táncot, hogy oldják meg ? :)

VIDÉKI AMERIKA

Eddig a kirándulásaink során két különböző arcát fedeztük fel a vidéki Amerikának.

Egyik a kertváros típusú kisváros hatalmas zöld fás, virágos terekkel, hangulatos belvárosi sétálóutcával. Többszintes házakkal, a kocsifelhajtón pedig átlag két-három kocsival. Teljesen családias hangulatuk van! Itt alapból nem nagyon vannak kerítések vagy csak inkább a díszitést szolgálják, amik sokkal nyitottabbá teszik a tereket, no meg azért a kertjeik is nagyobbak. Ezeket mérettől függetlenül szeretik telepakolni több-kevesebb dísszel is, ami szintén szokatlan a mi szemünknek. A legextrémebb fajtákkal Hallowen és karácsony környékén találkoztunk eddig. 

A környékünkön sétálva több helyen is láttunk szintén az utcafronti részen, a közvetlen a járda mellett kerítés nélküli konyhakertet, paradicsommal, fűszerekkel, ami otthon azért teljesen elképzelhetetlen. Ami még furcsa lehet, hogy függönyt sem igazán használnak, néhány helyen csak reluxa van, így simán be lehet látni az ablakon. Ez főleg télen volt kedvező számunkra, mert számos házba így mi is bekukucskálhattunk. Ha kerttel nem is, de egy kis terasszal szinte mindenki rendelkezik. Ha netán ez sincs, az sem zavarja az ittlakókat, egy kempingszékkel simán kiülnek a ház elé nézelődni, vagy akár egy forgalmas út mellé is levegőzni. Szóval lenyűgöző, olykor egészen hihetetlen. 

A másik pedig a kissé elhagyatott kisváros ami leginkább a „Miért éppen Alaszka” kis egyutcás városára emlékeztet. Ahol van egy posta, bank, könyvtár, kisbolt és természetesen a kocsma.

Esténként itt össze tudnak jönni az emberek, kiülni az utcára, családosok nézik a kisgyerekek baseball meccsét a pályán, nagyobb gyerekek pedig bmx-szel bringáznak, trükköznek a főutcán.

BÚCSÚ AZ OVITÓL

 Tisztán emlékszem az első találkozóra, mikor hárman indultunk neki egy közös megbeszélésre az óvodába. Akkor még egy szót sem értettek egymás nyelvéből az ovónénikkel, de lelkesen vágtak neki a feladatnak, mi pedig bizakodóak voltunk. Most pedig elérkezett a búcsú pillanata, ami könnyet csalt a szemünkbe Melissa nénivel.

Hálásak vagyunk érte, a sok plusz figyelemért és törődésért, amire azért szükség volt hozzá. Emese igazán fel sem fogta az egészet, hogy minek is van vége. Volt néhány nehéz napja, amivel megküzdött, de reméljük csak a szép emlékek maradnak meg neki. Mi tudtuk csak az ovónénikkel, hogy honnan indultunk és hova jutottunk, micsoda lehetőség volt ez neki. Emese még nem beszél folyékonyan angolul, viszont mindent megért környezettől függetlenül, amit bárki megkérdezne egy vele egykorú gyerektől. Pár szavas mondatokat alkot és a kiejtése jobb, mint a miénk. Énekelget, a kézügyessége is sokat fejlődött, felismeri és le is tudja írni a nevét, ismeri a számokat és a betüket és sokkal nyitottabb, befogadóbb lett a világra, azzal hogy különböző színű és nemzetiségű csoporttársakkal jászott nap, mint nap.

dupla Emese, egyik egy rajz a másik pedig a szerzője

Kezdetben inkább olyan tevékenységeket választott, amit egydül lehet csinálni, az utóbbi időben pedig már ő hívta a társait játszani. Aki ismeri őt tudja, hogy rajtunk kívül nem egy odabújós, puszilkodós típus, viszont Melissa nénit annyira megszerette, hogy mindig egy nagy öleléssel köszönt el tőle a nap végén. Ezt a furcsa kis „idegent” a többiek is megkedvelték, mert rögtön szóltak neki, ha megérkeztünk érte és nem vett észre minket, név szerint köszöntek el tőle, vagy az ablakból kiabáltak neki, mikor mi még csak az udvaron voltunk reggel.

A hivatalos búcsú kedden volt egy közös piknikkel egybekötve. Most csak 10-re kellett menni. A chapelben (kápolnának nevezett közösségi terem) közösen elénekeltek pár dalt, amit év közben is szinte minden nap énekeltek, mert az időjárásról vagy hasonló dologról szólt. Utána lementünk a kertbe a játszótérre, ahol közös eszegetés, beszélgetés és játék volt.

Minden gyerek megkapta az éves rajzait, mágneses nevét, amit reggelente áthelyeztek, jelezve hogy ott vannak-e, az egérkét a szekrénykéjéről illetve egy kis ajándékot is. Egy verses mesefüzetet a tenger lakóiról, egy ceruzát, egy abc-s zenés cd, amit évközben hallgattak, ha egy új betűt tanultak, és egy tablószerű képet, amin az évközben készült képek lettek összeválogatva. Emese ezen kívül egy külön ajándékot is kapott. Valamennyi csoporttársával külön-külön készült egy közös kép róla illetve az óvonénikkel is egy-egy, amit könyvszerűen összefűztek, hogy emlékezzen majd rájuk.

Látszott rajta, hogy igazán örül neki, mert az igazgatónőnek is megmutatta és egyesével végig kellett nézni vele, majd az autóba és itthon is napokon át ezt lapozgatta. Én is próbáltam minnél több képet készíteni az oviról, a terméről, az udvarról,de egy-két apróságot haza is viszünk emlékbe. Ősszel viszont már mindkét lány otthon kezdi az ovit. Akkor majd kiderül, hogy mennyivel leszünk könnyebb vagy nehezebb helyzetbe!

ÖNKÉNTESKEDÉS

Kezdjük talán a statisztikával. Az amerikai emberek közel 27%-a csinált valamilyen önkéntes munkát 2009 során. Összesen 8,1 milliárd órányi önkéntes munkát vállaltak, ami a teljes népességre nézve fejenként évi 26 óra, erre a 27%-nyi önkéntesre nézve pedig fejenként 96 óra, azaz havi 8 órát azaz egy teljes napot jelent!

Ezzel összességében 170 milliárd dollárnyi ingyenmunkát jelent az államnak, különböző szervezeteknek áttételesen pedig maguknak az embereknek.

Számomra ez döbbenetes és a megszokott gondolkozásnak talán valamennyire nehezen is emészthető. Ugyanakkor nagyon elgondolkodtató dolog. Sok emberrel beszélgettem már erről és hihetetlen, hogy milyen lelkesedéssel osztják meg az élményeiket. Az egészet egyfajta szolgálatnak tekintik, ami teljes természetességből jön belőlük. „Ha nem csinálnám, akkor ezt ki csinálná helyettem?” vagy „Nem várhatjuk, hogy az állam majd mindenben gondoskodik rólunk”. Először azt hittem, hogy találtam egy-két csodabagarat, akik kivételesen másképp gondolkoznak, de sorra belfutottam a jelenségbe különböző ismerősöknél, aztán a munkehelyen a páciensektől is elkezdtem érdeklődni. Aztán jöttek sorra a sztorik.

Teljesen különböző helyeken önkénteskednek, van aki kórházban segített be (először páciensként volt bent majd mikor felépült gondolta, hogy elkél egy kis segítség 4,5 éven át heti rendszerességgel dolgozott). Sokan templomon keresztül önkénteskednek ezen belül a legextrábbak a külföldi árvaház alapítás, angoltanítás vagy missziói munkák voltak eddig. Van aki iskolában, idősek otthonában vagy épp adománygyűjtésben segít különböző szervezeteknek. Az egészre pedig nem nyűgként tekintenek vagy kérkednek vele, hanem szívesen teszik, sokan azt mondták, hogy Ők sokkal többet kapnak ezeken a szolgálatokon keresztül. Általában azon a területen kezdenek el önkénteskedni, ami igazán érinti őket, vagy közel áll hozzájuk. Ezáltal sokszor az önkénteskedésből állásajánlat és karrierváltás is lehet. Egy ismerősünk laboratóriumban önkénteskedett két évig majd kapott egy állásajánlatot, most kutatómunkát csinál! (természetesen tréninget, sulitámogatást is kapott hozzá)

Valahogy az emberek találnak egy kis hibát a rendszerben és szeretnének segíteni, vagy van szabad erőforrásuk (mint sokan a nyugdíjasok közül) vagy az érdeklődési területükbe vág és bevállalják ezt a plusz befektetést. Nem túlzás a befektetés szó mert igazi tapasztalatokat nyernek, kipróbálják magukat!

Természetesen van szervezett formája is az ilyen önkéntes helyeknek például helyi szinten ez a honlap: http://volunteerbuffalo.com/ rengeteg izgalmas hely van fent.

Egy érdekes „alfaját” fedeztük még fel a jelenségnek, ahol az adománygyűjtés és önkénteskedés keveredik. Valamilyen nemes cél kapcsán (kórházépítés, mellrák stb) szerveznek különböző futós / biciklis eseményeket. Ha lefutod / letekered a távot akkor Te is támogattad az eseményt! De! Ahhoz, hogy részt vehessvan nevezési díj, amire elsődlegeseen szponzorokat kell keresned a barátaid ismerőseid között, amivel még jobban felhívod a figyelmet az eseményre ( B terv, hogy ezt kiegészíted vagy esetleg befizeted magad). Ezen felül pedig vannak a céges támogatók, akik szintén támogatják az eseményt mivel rengeten vesznek részt rajta. Hogy hol az önkénteskedés? Olyan emberek mondtak igent ilyenekre körülöttünk, akik nem edzettek arra, hogy letekerjenek 50 kilométert vagy lefussanak 5 km-t. Mivel viszont jó a cél vállalják, hogy felkészülnek és megkeresik a szponzorokat a nevezésükhöz!

Otthon is van egy pár példa, de azért még van hova fejlődni. Nekem nagyon tetszik a CTP példája (az alapítvány, ami által a sulis ösztöndíjat kaptam). Több mint 15 éve működik és ezidő alatt kihoztak ide több mint 200 diákot tanulni. Mindezt úgy, hogy egy alkalmazottuk van, aki tudomásom szerint csak részmunkaidőben dolgozik. Mindent a végzett diákok csinálnak önkéntes alapon. Toborzás, kiválasztás, felkészítés, kapcsolattartás az iskolákkal, adománygyűjtés, ifjúsági üzleti program, rendezvények stb stb... Csak belegondolok, hogyha nem lenne mindig az a pár ember, aki önkéntesen energiát tesz ebbe, akkor nem jutott volna ki ide ez a 200 diák tapasztalatot gyűjteni, többek között mi se lennénk itt!

Szóval hatalmas lehetőségek vannak az önkénteskedésben. Érdemes lenne learányosítani az amerikai statisztikát magyar népességre, magyar árszinten és összevetni a magyar statisztikával. Szerintem több tízmilliárdos (Ft) összeg is összejönne, ami mind az országot, mind minket magyarokat vinne előre! Óriási hajtóerő, potenciál van benne!

APÁK NAPJA

Most hétvégén volt apák napja. Lehet, hogy kicsit rendszeridegennek hangzik, de csodálatos dolog. Emlékszem még, amikor az oviban én készültem anyák napjára. Most fordult a kocka és megtapasztalhattam a túloldalról. Először csak annyit tudtam meg Emesétől, hogy van valami titok miután érdeklődtem az aznapi ovi iránt, majd azt is elmondta, hogy apáknapjás! Közben meg teljesen kis titokzatos, huncut mosolya volt.

Azután egyik nap kaptam egy rózsaszín autót, amivel nem akart várni hanem rögtön nekem is adta. 

Majd később kaptam még egy saját gyártású nyakkendőt is! A legjobb viszont az az öröm volt, amit rajta láttam, hogy ezt Ő csinálta és teljes szívéből adja!

Itt természetes, hogy ezt is ünneplik, mint az anyáknapját. Egyértelmű, hogy csinálnak belőle egy kis bizniszt is mindféle promóciókat akciókkal, hogy az apukáknak vegyenek mindenféle dolgokat, de inkább a mögöttes ötlet a szép benne. 

Tényleg beszéltek róla az emberek, volt erről szó a rádióban, boldog apáknapját kívántak egymásnak az emberek. Egyes helyeken ingyen belépőt vagy ingyen terméket pld fagyit adnak aznap az apukáknak, a könyvtárban apákról szóló könyvek kerültek ki, de még a templomi igehirdetésben is az apukák voltak a téma. Sőt külön kérték, hogy az apukák álljanak fel és külön áldást, imádságot kaptunk!

Szóval nagyon jó dolog, jövőre figyeljünk erre időben és terjesszük el! Csináljunk egy apák napi mozgalmat!

Éljenek az apukák!

ANDERSON’S

Hivatalosan vasárnap ünnepelték amerikában az apáknapját, de ennek keretében Zoli szombaton meghívott minket egy meglepetés helyre. A betegek ajánlották neki a munkahelyén. Fagylaltozó és hamburgerező hely volt egyszerre.

Hamisíthatatlan amerikai hangulattú, de mégsem a gyorséttermi lánc illattal, embertömeggel vagy pörgéssel. Azt nem állítom, hogy nem volt forgalom, sőt meg is lepett, hogy mennyien jöttek, de mégsem volt sorbanállás. 

Két gyerekmenü mellett döntöttünk, burgerrel, almalével, banánnal és természetesen eperfagyival.

A burgert mi vállaltuk be, de nem hagyott maradandó élményt, se az íze, se a mérete, se ami benne volt, mert a húson kívül nem is volt benne más.

Az eperfagyi nem kis adag volt, sőt gyerekekhez mérve, kifejezetten nagy. Ennek ellenére a lányaink csak egy kóstolónyít hagytak meg. De az is megérte, mert hihetetlen krémes ízével talán az egyik legjobb eperfagyi volt amit eddig ettünk. 

Itt nem sötétrózsaszín, magokkal teli savanykás ízű gyümölcsfagyit készítenek, hanem inkább a halványszínű krémes tejszínes, de mégis eperdarabos változat a megszokott.

A gyerekeknek rögtön az elején kikértük a fagyit, amit valószínűleg mások nem így szoktak csinálni, hanem ha megették a burgert, banánt, akkor egy kis műanyag érmével vehetik át a fagyijukat a pultnál. 

Nekünk úgy tűnik sikerült megzavarni őket, mert a fagyit megkaptuk előre és érmét is kaptunk a burger-ek mellé, Sebaj, a héten úszás után megint megyünk fagyizni! 

És, hogy még mindezt fokozzuk, kifelé menet még én is kaptam egy finomságot. Két csokiskeksz között csokifagyi a széle csokichipsbe forgatva! Éljen az apáknapja!

ZIPPO & CASE MÚZEUM – BRADFORD

Egy szórólapból tudtuk meg, hogy a Zippo öngyújtók is innen a környékről származnak, sőt a gyáron kívül egy múzeumuk is van (ami ingyenesen látogatható).

Még egy adag amerikai életérzés, amit kár lett volna kihagyni! Soha nem cigiztünk, de azért így is nagyon tetszett. Itt is volt saját boltja a múzeumnak, vetítése, egy falnyi cégtörténete képekkel úgy tűnik ezek mindenhol állandó elemei az ilyen múzeumoknak.

Mint kiderült egy másik nagy múltú céggel közös volt a múzeum mert kb 15 éve felvásároltak egy másik helyi vállalatot, a Case-t, ami különböző késeket és felszereléseket gyárt és ennek is volt egy kisebb bemutató része.

A zippo-s életérzés viszont rögtön átjött és sok új dolgot tudtunk meg róluk. Érdekesen azt is elmondták, hogy az ötlet már létezett, hasonló termék is volt de mégis a zippo alapítója látta meg benne a lehetőséget, terjesztette el, ma pedig már több mint 500 millió gyártott termékük van.
Ha mellétesszük, hogy életreszóló garanciát vállalnak rájuk azaz mindent ingyen kijavítanak ha bármi történik, akkor azért ez komolyan hangzik.

A múzeumból pedig egy üvegfalon át látni is lehetett, ahogy a Zippo klinikán dolgoznak.
Volt egy egész szekció, ahol meg II. világháborús és egyéb háborús gyújtók voltak bemutatva, meg a hozzá tartozó sztorik. Ezek nagyot dobtak az ismertségén meg elterjedésén. Másik nagy ugródeszka pedig a különböző cégek reprezentációs megrendelései voltak, ahol saját logójukkal, szlogenükkel gyártatták őket.

 A múzeumot azért nem ajánlanám dohányosoknak, kifejezetten azoknak nem, akik már leszoktak, vagy azon gondolkoznak.

Az embernek kedve támadna rágyújtani, ahogy azt a rengeteg, különféle zippo gyújtót nézegeti.
A mosdóba például tehettek volna egy füstérzékelőt, vagy az is lehet, hogy inkább már kikapcsolták :)

Minden féle van. Kisebbeknek, vagy legalábbis gyerekesebbeknek mesefigurás nagyobbaknak autóversenyzős, különböző együttesek és filmsztárok képeivel díszített vagy éppen ledérebb hölgyek képeivel ékesített.
Mi is próbáltunk kedvenceket keresni köztük, Nóri gyorsan talált egy epreset, Emese egy virágosat, Zsuzsinak pedig egy olyat néztek ki, amin két kishal puszilózott. Nekem pedig egy traktoros jutott


Kerestem, de Bud Spencer Terence Hill-es sajnos nem volt. Remélem ezt átgondolják mert így azért komoly vásárlói bázist veszíthetnek :)

McDONALD’S

Múlt héten 10 hónap elteltével eljutottunk a gyorséttermek Mekkájába egy McDonald’s-ba. Biztosak voltunk benne, hogy ez előbb-utóbb el fog jönni mert volt egy 5 dolláros ajándékkártyánk. 

Mivel épp Bradford-ban (PA) kirándultunk így jól is jött egy gyors ebéd az akciós választékból merítve.

Nagy meglepetést nem tudunk tartogatni ezzel kapcsolatban, hiszen olyan volt mint bárhol a világban. Talán annyi volt fordítva, hogy míg otthon sokan vannak az étteremrészben és kevesen a McDrive-ban itt ez pont fordítva van. Az emberek itt valahogy nagy szeretettel esznek, isznak kávéznak a kocsijukban.

A lányok természetesen nagyon élvezték (kis doboz, kis husik, kis pohárka) mint minden ilyen helyet, a ketchup-be mártogatástól a kinti játszóházig! És, hogy mit kerestünk Bradfordban az az egyik következő bejegyzésünkből hamarosan kiderül!

SULIS ESETTANULMÁNYOK

Az amerikai üzleti oktatásnak számtalan előnye van. Az egyik ilyen az, hogy az oktatók rengeteg életből vett példát használnak, amivel viszont szorosan összefügg az is, hogy itt rengeteg minden történik. Ha megnézzük, hogy a világon az egyes szektorokon belül kik a vezető vállalatok, akkor rá kell jönni, hogy nagy részük ezeknek amerikai. Az egyik barátom úgy fogalmazta a kiutazásunk előtt, hogy „Amerika? Onnan  jön a fény!” értve ezalatt azt rengeteg ötletet, szocializációs jelenségeket, új termékeket és szolgáltatásokat, amik innen terjednek el.

top 10 márka világszinten

Az itteni embereknek ez természetes, hogy ismerik ezeket a hatalmas itteni vállalatokat hiszen látták, hogyan növekednek és látják a cégvezetőket különböző műsorokban, újságokban nyilatkozni. Az egyes döntéseiknek pedig közvetlen hatása van mind gazdaságilag mind szociálisan. Elképesztő, hogy mekkora és milyen cégek foglalkoztatnak itt a környéken is és, hogy egy pár óriás cég története ebből a régióból indult (IBM, Xerox, Kodak).

Az iskolában mindez úgy jön át, hogy az egyes órák anyagát mindig tudják valamilyen „helyi”, a valós életből vett példához kapcsolni. Néha csak a tananyagot szemléltetik vele például adott cég honlapján található információval, videóval néha pedig megtörtént esetekkel.

Ehhez kapcsolódóan a számonkérés is sokszor esettanulmányok kapcsán történik. Kiragadnak egy vállalatot egy adott kérdéses szituációval és az adott helyzetre kell megoldási javaslatot találni. Könyebb esetben csak a leírt eset kapcsán, nehezebb esetben viszont az esetet ötvözni vagy összehasonlítani kell a jelenlegi helyzetükkel, amihez kell némi kutatás a cég honlapján vagy az éves beszámolójában. Ezt még azzal is meg tudják spékelni, hogyha esetleg csoportmunkában, prezentálással együtt történik a számonkérés.

Van munka ezekkel, de az így kidolgozott esetekkel sokkal többet lehet tanulni. Bármilyen hasonló probléma esetén pedig sokkal könyebben lehet párhozamot vonni egy másik vállalat problémájával mint egy tankönyvbeli elmélettel. Egyik csoporttársam mesélt a múlt heti állásinterjújáról, ahol épp egy ilyen sulis esettanulmányból tudott ötletet meríteni és bedobni interjú közben! Szóval hasznosak, érdekesek bár néha azt gondolom a mennyiségre, hogy kicsit sok a jóból J

BUBORÉKFÚJÓ

Az amerikaik szeretnek a gyerek dolgokban biztosra menni. Van egy újság, ami kifejezetten a kedvencem, hihetetlen biztonsági eszközök vannak benne, már direkt ezért várom a következő számot. Talán egyszer egy külön bolgbejegyzés is készül majd erről ... Nem is értem ezek nélkül, hogy tudtunk gyerekként életben maradni.

Ezt a buborékfújót viszont a szomszédaink találták az egyik kedvenc boltunkban (Family Dollár) és persze mi is rögtön beszereztünk belőle kettőt, természetesen kéket és rózsaszínt! Buborékfújó, ami kiömlésgátló tetővel van ellátva. Ugyanis akinek van gyereke az tudja, az üveget ő szeretné fogni.

Viszont a gyerkőc nagy örömében hirtelen megfeledkezik az egyik kezéről és egy másodperc alatt oda az egész móka. És ilyenkor mit lehet tenni... No ebben segít ez a tető, amire még a helyes békaformás fújóka részt is fel lehet akasztani nehogy elkallódjon! Mindez csupán 1 dollár! És nem is kevés 236 ml-ért! A lányaink otthon csak szigorúan a kádban fújhattak  itt viszont napok óta mindenhova visszük magunkkal. Az oviba, a sétához, a játszótérre, a kocsiba, a kismedencébe... Lehet-e ilyet otthon kapni, nem tudom, de ha kiürül zoknival kitömjük és visszük haza... utántöltő pedig otthon is van!

PINKALICIOUS AND THE PINK DRINK

Könyvtárba járva a lányok szabadon válogathatnak a könyvek közül, majd ha találnak valamit, akkor közösen megbeszéljük, hogy nekik való-e és ha igen, akkor kihozzuk. 

Emese így már sokszor akadt kincsekre, amik akár többször is jártak idehaza pl. Nóri buszos könyve. De most nem erről lesz szó, hanem egy igazán rózsaszín kislányok kedvencéről, ami bevallom őszintén még nekem is az egyik favoritom. 

Pinkalicious a nagy melegben buborékfújós semmittevés közben egyszer csak rózsaszín rágógumikról álmodozik. No, de mikor megnézi a perselyét kiderül, hogy nincs benne pénze hozzá. Ekkor támad egy nagyszerű ötlete, hogy limonádét fog árulni, de nem is akármilyet, hanem rózsaszínt! Ehhez mindenféle dolgot felhasznál amit a hűtőben talál a céklától a frostingig (cukormáz). Szerencsére az első adag „furcsa” ízű lé kiömlik majd egy újabbat kever... de a történet végét már nem szeretném elárulni, de happy end-del végződik a mese. 

És ez miért is érdekes? Mert itt ez egy bevett pénzkeresési forrása a gyereknek. A hétvégén tikkasztó meleg volt és miközben sétáltunk haza egy Art Festival-ról, az egyik mellékutcában két 6-7 év körüli forma kislány árulta  a sárga és rózsaszín limonádétját! 

Helyes kis naptetős standjuk mögül a házuk előtt, persze az anyukájuk segítségével. Nem tudtunk ellenállni nekik és persze vettünk mi is egy kóstolót! De láttunk már az egyik forgalmasabb út szélén is „árusokat” és a szomszédaink is beszámoltak arról, hogy már ők is találkoztak ilyen kis árusokkal.

AMISH-OK

fotó a netről

Egy teljesen más és varázslatos világban utazgattunk. Láttunk már Amish-os filmeket, de így emberközelről teljesen másképp hat. Sok mindent nem tudtunk róluk, de pár dologban útba igazítottak minket mielőtt megnéztük, hol hogyan élnek.

Nem szeretik, hogyha fényképet csinálunk róluk, kis lovasfogatokkal közlekednek, nem használnak elektromosságot, autót, telefont. Egyszerűen öltöznek és visszafogottak nem amish emberekkel szemben. 

Vallásosak és leginkább a családjuknak, közösségüknek élnek. Hagyományosan gazdálkodnak, különböző lovas és ökrös szekerekkel. Különböző műhelyeik vannak, asztalos, kovács, szövő-fonó, pék stb. 

Kb ezeket a tanácsokat, infókat kaptuk.

fotó a netről

Ugyanakkor a leggyorsabban növekvő közösség Amerikában, 2010-ben negyedmillió amish volt itt.

A gyerekeknek is nehéz volt megfogalmazni, hogy miért is megyünk, azon kívül, hogy kirándulunk, hiszen ahol mi voltunk ott nem volt múzeumuk, vásáruk, hatalmas boltjuk, rendezvényük vagy bármi amit megnézhettünk volna meghívás nélkül vagy közelebb kerülhettünk volna hozzájuk. 

A házaik hatalmas területen helyezkedtek el, így csak autóval tudtuk bejárni a környéket és azt a néhány kis boltot,  ahol vásároltunk is valamit. 

Elsőnek egy játékboltot kerestünk fel, ahol fából készült egyszerű, de szép dolgok voltak, vonatok, autók, perselyek és a kedvencem egy bogártartó. Az üzlet mellett közvetlenül volt az a helység, ahol a játékokat készítették, sőt még látni is lehetett egy férfit, amint dolgozik. 

Egy idősebb hölgy volt a pénztárban, aki érdeklődött, hogy honnan valók vagyunk (mire meghallva csak ennyit mondott rá: 

Tengerentúlról...) és adott egy gombostűt amivel bejelöltük egy térképen, hogy honnan is jöttük. Magyarországról még senki nem volt előttünk, de Európa számos orszgába már be volt szúrva egy jel.

a legjobb szerszámtartó, a dobozok kupakja van
felcsavarozva a plafonra és a dobozt lehet lecsavarni onnan

Ő beszélgetett velünk a legtöbbet, kicsit érdeklődött a családról, a gyerekekről és mutatott egy-két trükkös kézzel barkácsolt szerkezetet. A legjobb egy kis fa wc-s bodega volt, aminek a tetején be kellett dobni egy negyeddollárost, ekkor pedig az egész felrobbant és szétrepült. Nagyon kis fifikás szerkezet volt és nagyon egyszerű alapelven működött. Akinek van megfejtési ötlete az írjon kommentet - és az első megfejtőnek nyereményként felajánlunk egy Reese csokit! J

fotó a netről

A parkolóban a lányok meguzsonnáztak, miközben megjelent egy nyolc év körüli fiucska. A köszönés után kölcsönösen méregettük egymást. A lányok nem értették miért nincs rajta cipő és hogy hol vannak a szülei. Mi inkább csak furcsán éreztük magunka a rikító színű ruháinkban, az előre csomagolt joghurtunkkal és a fényképezőgépünkkel. Ő pedig sötétszürke hosszúnadrágban kék hosszúujjú ingben és kalapban.

Tovább maradtunk itt, mint terveztünk, mert Nóri bejelentett, hogy neki vécére van szüksége. A hölgy kedvesen felajánlotta az udvaron lévő pottyantós helységet, de hozzá tette, hogy: „It is not fancy”. Mondtuk, hogy nem gond a lényeg, hogy használhatjuk. 

Közben tovább szemlélhettük a birtokot, a száradó ruhákat, a legelésző teheneket, a tyúkólat, a napozó kutyákat és hallgattuk a fűrészüzem zúgásást. Meglepő módon elég sok autó érkezett az alatt amíg ott voltunk, majd egy motoros párral a következő üzletnél is talákoztunk.

Felkerestünk még egy „pékséget” és egy „candy” boltot. Az előbbi csöppnyi fehér faházikó az ajtaján haltalmas táblával, hogy nyitva. Enélkül be sem merészkedtünk volna. Az eladólány szemlesütve ült és várta, hogy mit választunk, a kenyerek, piték és sütemények közül. Hatalmas kekszeket vettünk végül. Mióta kint vagyunk ez volt az eddigi legjobb, pedig már próbáltam és sütöttem is egy párat amerikai recept alapján. Ragacsos volt és puha, de éppen, hogy csak édes ami ellentétben áll az itteni borzasztó fogfájdító és gyomorémejítő fajtától.

A harmadik üzletben édességet árultak. Az eladólány éppen a kertben vágta a füvet majd érkezésünkre besietett a boltba. Itt is csupa  természetes alapanyagokból készült négyféle ízű csokoládés krémet választottunk. Miután kiszolgált minket és nem volt több dolga velünk visszament a fűnyíróhoz (ami persze nem elektromos volt). Innen már hazafelé vettük az irányt, útközben továbbra is figyelve a lovaskocsikat, a teheneket, a teraszon egyedül ücsörgő kisbabát, a néhol felbukkanó gyerekeket, vagy munkásokat...

A hatalmas birtok közepén lévő piros házak körülöttük állatokkal, hagyományos szerszámokkal, régi ruhákkal visszarepített minket az időben. Kicsit kiszakadtunk a mostani világunkból és csodálkozva néztük őket, hogy milyen közel vannak a természethez. 

Az egyik utcában egy házépítést is láttunk, ahol 15-20 ember dolgozott közösen a tetőn. 

Zoli mindenhez tud Bud Spencer & Terence Hill filmet társítani, szóval olyan volt mint az „Ördög jobb és bal keze”  vagy pedig mint a „Keményfejű” c filmben. (Miután felrobbantják a házukat megjelennek a környék emberei és közösen építik újjá).

Azon is elgondolkoztunk, hogy ez nem egy Skanzen vagy egy Múzeumfalu, amit csak úgy megnézünk és lefotózunk, hanem ezek valós emberek, akiknek ez az otthonuk, életük... És végül gyerekekre milyen hatással voltak az amishok? Az autóból kiszálva nem akartak cipőt venni, inkább mezítlább szaladgáltak ők is a fűben...

200

Elérkeztünk a 200. blogbejegyzéshez!!! 295 nap kellett hozzá. A blog tagadhatatlanul a mindennapjaink részévé vált. Elsődleges célunk az volt, hogy a családdal, barátokkal megosszuk a velünk kapcsolatos híreket, eseményeket, de ennél egy kicsit több lett.  

Néha ugyanakkor vegyes érzéseink is vannak a bloggal kapcsolatban, mert teljesen átadni nem tudjuk mindazt az élményt, ajándékot, amit kapunk, így csak megpróbálni tudjuk megmutatni, betekintést adni ebbe az „új világba” no meg a családba J. 

Érdekes lesz majd pár év múlva visszaolvasni ezeket a bejegyzéseket, hogy hogyan épültünk, változtunk ez idő alatt. Azt pedig csak remélni merjük, hogy Nektek is egy kicsit tágabb képetek lett Amerikáról!

ANCHOR BAR – HOME OF THE ORIGINAL BUFFALO WINGS

Tegnap este jó kis spontán kimenőnk volt. Időben végeztem a vizsgával a suliban, a lányok aludtak így volt időnk kettesben elmenni az Anchor bárba, ahonnan a buffalo wings származik (csirkeszárny) !

A történet 1964-ig nyúlik vissza, amikor a bárba késő este beugrottak Dominic barátai, akik farkas éhesek voltak. Mit is kívántak volna, mint egy jó nagy adag csípős Buffalo wings-et. Ezt persze ekkor még nem tudták... Dominic az édesanyját, Teressa-t kérte meg, hogy csináljon, találjon már ki valamit. A csirkeszárnyakat nem igazán használták fel akkoriban, leginkább csak belefőzték a levesbe. Mivel aznap este más már nem volt a konyhán Teressa gondolt egyet és forró olajban kisütötte őket és tett rá egy spéci csípős szószt. (talán azt gondolhatta, hogy ezeknek a srácoknak ez is biztos jó lesz J ) Jó is lett, sőt óriási sikere lett, aminek gyorsan el is terjedt a híre.

A hely igazán hangulatos, olyan amerikai. A falak tele van rendszámtáblákkal az ország különböző részeiről, motorok vannak kiakasztva díszítésképp és ezernyi különböző apróság. Emellett pedig különböző híres emberek dedikált fotó sorakoznak még szépen teljes rendezetlenségben.

A csirkeszárnyakat egy hatalmas tálon hozták ki és szokás szerint zellerszárral és egy sajtszósszal tálaták (blue cheese). A sört pedig mi kértük! 

Ez az egy sört lehet inni vezetés mellett nagyon jó szabály, mindig meg kell állapítanom!

A vacsi nagyon finom volt, s majd a felét haza is hoztuk! Mivel csípős, így a kicsik ebből sajnos most kimaradnak. Mit fogunk mi egyszer kapni, hogyha nagyobbak lesznek és elolvassák, hogy milyen bulikról maradtak le ... J